4. rész Destroy Malevolence

ffixer

Igen, már a cím is lelövi a poént: A Malevolence elpusztítása. Szóval Grievous hajójának sorsa meg van pecsételve. Ha emlékezetem nem csal legutóbb ott tartottunk, hogy az árnyékszázadnak, és Anakinéknak sikerült megsemmisíteni a hajó fegyverét, pajzsát, és hiperhajtóművét, így megmenekítve a korházállomást. A hajó védtelen, így néhány köztársasági hajó a nyomába ered, hogy teljes tűzerővel megsemmisítsék.

        Egy újabb gonosz terv

A Grievous tábornok tulajdonában álló hajó egyre sérültebb, és sérültebb, ám Dooku elintézi egy kis cselszövés folytán, hogy egy fontos köztársasági szemény, Padme Amidala ne oda érkezzen, ahová akart. Míg Amidala úgy hiszi, hogy a navy computer-e a bankár klánhoz vezényli, addig kiderül, hogy tulajdonképpen a Naboo-i cirkáló a Malevolence felé tart, és mikor odaér, Grievous vonósugárral bevonja a hajójába. Miközben ez megtörténik Amidala-nak sikerül kapcsoltaba lépnie az egyik köztársasági hajón tartózkodó Ashokával, és Anakinnal. Anakin elmegy, hogy kiszabadítsa a szenátort. Obi-Wan Kenobi, a mestere(aki szintén a hajón tartózkodik) is vele megy. 

Sikerül észrevétlenül bejutniuk, egy dokkon keresztül, majd Ashoka segítségével felveszik a kapcsolatot Padmé-val, és megbeszélik, hogy találkoznak a hajó egyik pontján. Mikor egymásra találnak segítenek átkelni Padménak, és C-3PO-nak, ám a droidot elviszi egy közlekedési "vonat" így Obi-Wan utána ered, ám a végeredmény egy kisebb megütközés lesz Grievous tábornokkal. Eközben Padmé elmondja Anakinnak, hogy kihalgatta a droidokat, és megakarják csinálni a hiperhajtóművet, hogy elmenekülhessenek. Anakinék besurrannak, elintézik a javítókat, és rövidre zárják a hajtóművet, és mikor mindenki össze találkozik, végre elhúzhatják a csíkot.

A menekülők nyomába droid harcászok erednek, ám szerencsére sikerül őket elintézni. A droidok viszont úgy hiszik, hogy a hajtómű megjavult, és elmenekülhetnek, ám egyenesen egy közeli holdba csapódnak, mivel Anakin rövidre zárta a hajtóművet. Ám Grievous-nak sikerül elmenekülnie, de a Malevolence megsemmisül.

              Össz

Talán az eddigi négy rész közül ez volt a legizgalmasabb, agyafúrt volt a szeparatisták terve, jó volt Obi-Wan és Griveous (eléggé rövid) párbaja. Ami kicsit hátrány volt, hogy droid/klón harc nem is volt. Ám ami talán a legjobb az egészben, hogy Ashoka nem mondott többet 2 mondatnál, szóval az értékelés:

Szerintem: 85%
Szerintetek: 82%
Szinronos Videó (KATT)


Get Your Own Quiz!, More Quizzes

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr51069377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zomb!eboy 2009.05.24. 17:06:11

Hát láttam ezt 4-szer is(mien véletlen, pont a 4. részt), és 84%

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2009.05.28. 18:06:14

Jaoké, bejegyezem (tudom amúgy, hogy egy kicsit elkéstem vele...)

Chip2 · http://gameplays.blog.hu/ 2009.09.05. 12:38:37

na végre nem az a buzi videoplayer lejátszó van
am 79%

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2009.09.05. 13:06:45

szerintem is sokkal jobb a yv.hu-s, bejegyzem az értékelésedet!

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2009.11.03. 18:26:43

Jó a rész, bár mégsem a legjobb.
Én 54%-ra értékelem.

Petyu 2009.11.07. 21:20:52

Megnéztem megint.
A vége elkapkodott, túl gyorsan befejeződik.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2009.12.30. 15:39:15

Ok, így akkor most 84 szazalék.

barkó 2010.01.12. 12:52:16

Na igen itt már van értékelés!
-A történet bravúros, jó és akcióban dús
-viszont még mindig olyan mint ha a 4.-filmet nézném
-Jó befejezés bár ism ét bénák a gonoszok!
-vannak benne jó viccek pl.: amiko c3po-t elüti a vonat!

barkó 2010.01.14. 11:56:28

@Lok Durd: Pufi neimodiai! Nem gondolod, hogy félj az anakinos részektől?!

Lok Durd 2010.01.14. 11:57:18

@barkó: Nem mert engem csak később kapnak el.

barkó 2010.01.14. 11:58:23

@Lok Durd: Na perszeeeeeeee. Ezt a párbeszédet inkébb OFFon folytassuk.

Hirnyo 2010.02.26. 20:47:08

Az első négy közül a legjobb. 94%
süti beállítások módosítása