3. évad 2. rész: Arc Troopers

ffixer

Talán érdekes, talán nem, de a harmadik évad első két része a Rookies előtt, illetve után játszódik.
Így aki esetleg csak a harmadik évadnál csatlakozott be a sorozat nézésébe, az talán kicsit majd furcsálni fogja a jelen epizódban hallható utalásokat, illetve jópár dolgot (pl.: mi történt a Rishi bázison, hogyan halt meg Nehéz) nem fog érteni, de talán ez az oldal látogatóinak többségét nem érinti, úgyhogy talán nem kell "történelem" órát tartanom. Ha valakinek esetleg mégsem lenne világos, annak javasolom nézze meg a Rookies-t (
KATT).

A klónok személyes ügye

Klónjaink arra kényszerültek, hogy manuálisan felrobbantsák a Rishi támaszpontot, s bár a megjelenő szakadár flottát sikerült elijesztenie a még időben felbukkanó köztársasági hajóhadnak, az egyik köztársasági cirkálón sikerült elfogni Grievous egyik üzenetét, ahol Ventress-sel tárgyalják meg Kamino megtámadását.
Anakin és Obi-Wan is a cirkálón tartózkodnak, és így tudomást szereznek arról, hogy a még közelben ólálkodó, nem rég elkergetett flotta a klónok otthonának a megtámadását tervezi. Pontosabban az új klónok gyártását akarják megszűntetni, illetve - mint később kiderül- a DNS mintájukat is meg akarják szerezni. Egyszóval egy rajtaütés-szerű támadásról van szó.
Az 501-esek cirkálója tehát elindul Kamino-ra, ahol a vízfelszín alatt már ott vannak a polipszerű szakadár kémdroidok. Az egyik ilyenben tartózkodik Ventress is.
Mikor megérkeznek, közlik a még mindig itt tartózkodó Shaak Ti-val is, hogy hamarosan támadás várható.
Az előző rész Dominó osztagának két életben maradt tagját; Ötöst és Visszhangot eltöltik a nosztalgikus érzések ahogy végigsétálnak a kadétokkal tömött folyosókon, találkoznak is a már előző részben is látott 99-cel, akivel közlik, hogy Nehéz - aki még egykor odaadta neki a kitüntetését- meghalt a rishi bázison, és azt is hogy támadás várható a bolygón.
Nem is telik sok időbe, Grievous flottája megérkezik a blokád alá vett Kamino-ra, és el is kezdődik az űrcsata.
A nagyobb szeparatista hajók ellen kisebb köztársasági cirkálók (köztük Anakin a jólismert sárga jedi-starfighterével) is igyekeznek támadást intézni. 
Mivel már a bolygó légkörében vannak, a szeparatista szállítóhajók törmelékei bezuhannak a Kamino vizébe.
Obi-Wannak viszont gyanús ez, hogy Grievous ennyire nem törődik a szállító fregattok védelmével, van egy olyan érzése, hogy talán azok a törmelékek szándékosan potyognak le a bolygóra. Rá is parancsol az űrben cikázó padawanjára - aki többedmagával együtt sorra lövi szét a szeparatista szállítóhajókat-, hogy várjon a támadással.
Ki is megy az irányító központból, és - saját szavaival megfogalmazva- úszik egy kicsit.
Azaz egy vizijárművel lemegy a víz alá, ahol belebotlik egy rakat aqua droidba, akik éppen a lelőtt törmelékekből "csomagolják" ki a droidtársaikat. Obi-Wan pont ezt sejtette, és igaza is volt: A lelőtt szállítóhajók lezuhanó törmelékei valójában mégkisebb szállítóhajók voltak, és azokban vannak a bolygó megtámadására előkészített droidok.
Magyarán Grievous csalija bevált, és a köztársasági támadásnak köszönhetően lejuttatta a droidjait - vagy legalább is azoknak egy jó nagy részét- a bolygóra.
Az aqua droidok természetesen megtámadják, és rövid időn belül használhatatlanná is teszik Obi-Wan vizijárműv
ét, így a jedimester kénytelen otthagyni azt. Egy aqua droidot még le tud vágni a fénykardjával (megj.: nem tudom mennyi ideig működik egy fénykard a víz alatt), majd gyorsan elkezd úszni a vízfelszín felé.
Szerencséjére ott találkozik egy
aiwha-val, amire felkapaszkodik, és sikerül elmenekülnie.
Nem sokkal ezután kitör a káosz: az eddig víz alatt tartózkodó polipdroidok felszálnak, befúrják az épületek falát, és bejuttatják a droid
egységeiket.
A jelzőfények vörösre váltanak, riadót rendelnek el. Az egyik Arc Trooper (magyarosan KFK-s) a hídra küldi Visszhangot, és Ötöst lövésznek. Obi-Wan visszahívja a padawanját az űrből, mondván most itt lent van rá szükség.
A droidok ellepik a kaminoi épületeket, de még azoknak a tetejét is, a klónok pedig minden fronton elkeseredetten igyekeznek visszaverni a rohamosan érkező ellenséget.
Obi-Wan és Anakin épp az egyik épület hídján próbálják visszaszorítani a szepi erőket, amikor Obi (ismét) elkezd gyanakodni, úgygondolja arra nem elég ez a droidmennyiség, hogy az egész várost bevegyék, valami rejtett szándékot gyanít Grievous támadásában, ezért elküldi a padawanját a klónfejlesztő, hogy őrízze a klónok DNS-ét.
Visszhang és Ötös eközben a hidat védik, az esélyeik azonban elég rosszak, hisz az adott épületet kívülről csak ők ketten védik, míg az oda behatolni kívánó droidok száma bőven két - ha nem három...- számjegyű. Egyszer csak betoppan a fegyverhordóként segédkező 99 is, aki hoz nekik lőszert, és gránátokat - utóbbi használatára nem sokkal később fel is hívja a figyelmet, amikor droidok kerülnek a hátuk mögé. Ez az állás már tarthatatlan, szükségük van egy jobban védhető helyre. Nems sokkal később betoppan néhány klón kadét is (azok akik a Death Trap-ben is szerepeltek), akik a kaszárnyába igyekeztek, de leszakadtak a csoportjuktól.
Ekkor 99 elmondja, hogy ő tudja merre van a kaszárnya, s mivel az jelen pillanatban jobban is védhető, így Visszhang és Ötös is elindulnak velük.
Amikor odaérnek, találkoznak Rex-szel és Cody-val. Elhatározzák, hogy mindenki - még a kadétok is- utolsó lélegzetükig harcolni fognak. 99 tudása is kapóra jön, a nyomorék klón ugyanis tudja hol van a fegyverraktár, így etéren biztosítva lehetnek a droidok támadása ellen.
Ventress-nek sikerül betörnie a DNS terembe, és el is lop egy mintát, ám belebotlik Anakin-ba, és elkezdenek fénykard párbajozni.
Egy kisebb droid egység az irányítóközpontot is eléri, az ott tartózkodó Shaak Ti azonban se perc alatt hazavágja őket. Ezután ellentámadásba kezd, a klónok segítségével.
A Grievous közelében tartózkodó droid egység betör a klónok laktanyájába, ahol a már felfegyverzett Rex-ék köszöntik őket. A laktanyában is kialakul tehát a tűzharc, az épp arrafelé tartó Obi-Wan pedig belebotlik Grievous-be.
A szeparatista tábornok - aki biztos a serege győzelmében- nem tartja elsőszámú feladatának a jedi mester legyőzését, de azért elkezd vele párbajozni, ám amikor Obi-Wan - használva az erőt- hátralöki, elkezd menekülni. Kimenekül az épületből, majd elrejtőzik az egyik platform alatt. Mire Obi-Wan is kiér az épületből, már nem látja Grievous-t. 
A tábornok később a háta mögött bukkan fel, és ezúttal két lézerkardot pörgetve igyekszik nekirontani a mesternek.
Grievous lassan közeledik, Obi-Wan lassal hátrál, eközben egy szeparatista polipdroid kimászik a vízből, és kidönti azt a platformot, amin a tábornok és a jedi mester tartózkodik.
Bár a platform nem esik bele a vízbe, teljesen elhajlik így Obi-Wan lezuhan, Grievous pedig kihasználva a négykézláb járását még át tud mászni egy másik platformra, oda ahol egy gömbcirkáló is található, s ezzel elmenekül.
Obi-Wan ismét egy aiwha hátán jön vissza a csata felszínére.
Rex, Cody, Visszhang, Ököl, 99 és a kadétok (akik a falból kicsúsztatható klón ágyakból támadják hátba a droidokat) eközben hősiesen szorítják vissza a laktanyába áramló droid hadakat. 99 közben gránátokat ad Codyéknak. Amikor az utolsót is odaadja, úgy érzi szükség van még többre, ha fel akarják tartani a droidokat, ezért elindul a fegyverraktár felé. Rex figyelmezteti ennek a veszélyére, ám ő mégis minden erejével azon van, hogy a képességeihez mérten a legtöbbet tegye a szülőbolygójáért, ezért megy tovább.
Ám útközben az egyik droid átlövi a lábát. Fájdalom ide, vagy oda, a nyomorék klón elhivatottsága nagyobb annál hogy csak úgy megálljon, így még mindig teljes erővel tart a raktár felé. Azonban két újabb lövést kap a testébe, és ezt már nem bírja ki, meghal.
Shaak Ti és az őt segítő klóncsapat sikeresen visszaszorította a korábban már a központi vezérlőtermet is elérő droidokat a hangárba, később aztán már meg is semmisítik a maradékot. Cody-éknak is sikerül megállítani a droidok előrenyomulását a laktanyában, majd le is győzik a megmaradtakat.
Az előretörő klónok a polipdroidokat is megtámadják rakétavetővel, úgytűnik a csata kimenetele végleg megváltozott.
Ventress eközben - a megszerzett DNS mintával az övén- épp Anakin elől menekülve kiér az épületből. Az üldöző jedinek sikerül őt a platform szélére szorítania, egy erőlökéssel, aminek hatására még le is esik. Ezután Anakin az erő segítségével magához húzza a DNS mintát.
Az orgyilkosnő ezután nekiront Anakin-nak, olyan erős csapásokat mérve rá, hogy az végül kiejti a kezéből a frissen megszerzett mintát.
Ventress magához akarja húzni az erővel, ám még mielőtt megkaparinthatná, az egyik klón elkapja előle.
A klónok észrevették a platform szélén harcoló Anakinékat, és rögtön a tábornokuk segítségére siettek, így Ventress hirtelen arra lesz figyelmes, hogy egy tucat klón áll vele szembe, és szögezi rá a fegyverét.
Egy időre patthelyzet alakul ki, ám ez nem tart sokáig mert Ventress észreveszi, hogy Grievous gömbcirkálója közeledik felé, ezért egy erőlökéssel gyorsan megzavarja a támadóit, és felugrik a hajóra.
Kamino tehát megmenekült, a droidok vissza lettek szorítva, a támadás vezetői pedig elmenekültek.
Rex és Cody később előléptetik Ötöst és Visszhangot, akik mostantól már Arc Trooper-ek (magyarosan mondva KFK osztagosok).

Szép volt, jó volt, rövid volt.

Most úgy őszinténszólva tegye fel a kezét az, aki a sok promózás után elhitte volna azt, hogy a Kamino-i csata csupán egy rész erejéig fog tartani! Én konkrétan el nem hittem volna, még is így volt. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg mondjuk a múltkori évad II. Geonosisi csatája egy bolygóméretű háborút foglalt magába, addig ez csak egy szeparatista rajtaütés volt, én mégis úgy érzem, hogy ez a rövidség eléggé rányomta a bélyegét az epizódra.
Természetesen attól még nem rossz valami, mert rövid, sőt talán pont ennek is köszönhető, hogy ez az epizód egy új mérföldkőnek számít a pörgősség, és a dinamizmus területén. Igen, ebben a két dologban még a Landing at Point Rain-nek is simán odatesz!
Nincs itt tökölés egy pillanatig sem, olyan gyorsan követik egymást az adrenalint pumpáló, lézerzáporokban, és jó ötletekben gazdag pörgős akciójelenetek, hogy azt az ember el sem hinné addig, amíg nem látná.
Már a Landing at Point Rain-ben is jó dolog volt, hogy a kamera - már amennyiben egy animációs sorozatban beszélhetünk ilyenről- sokkal mozgékonyabb volt, ám itt ez méginkább igaz, és ez is egy nagyon pörgős atmoszférát kölcsönöz az epizódnak.
Ha már említettem a jó ötleteket, nos igen azokból is akad itt jópár. Tetszett hogy kihasználták Kamino adottságait, gondolok itt elsősorban a vízre. Grievous taktikája, hogy a szállítóhajó törmelékeiben juttatja le a vízbe az aqua droidokat, valami zseniális, hatalmasat dob az egyébként is jó magas színvonalon.
Az űrcsata nem zavar sok "vizet", de ezen alapból nem is volt olyan nagy hangsúly, azért az a rövid kis valami jó, de aki arra számít, hogy Kamino felett olyan csata lesz, mint még soha, annak üzenem, hogy ne számítson sokra!
Bár már többször is megemlítettem a Landing at Point Rain-t, azt azért szeretném tudatni hogy bár ott is - akár csak itt- hatalmas erejű csata zajlik, azért a két rész mégis elég erősen különbözik, elsősorban azért mert míg Geonosis egy hatalmas nyílt terep, addig Kamino szűk folyosókból, és kis platformokból áll.
Szóval itt nem a "nagy terep, nagy csata" elvén mennek a dolgok, hanem inkább a "kis helyen sok jóember - és gonosz droid- elfér". Kérdés persze, hogy kinek melyik jön be jobban, nekem személyszerint nagyon tetszett az, hogy ilyen szűk helyre ennyire sok klónt és szepit beraktak, így még zsúfoltabbnak, és még eszelősebbnek tűnik az egész.
Aztán persze nem csak a zseniális csatáról szól maga a rész, van tanulsága is, amire az epizód elején levő morálszöveg - ami szerintem talán az eddigi legjobb lett- tökéletesen rámutat:
          "A háború vívása teszteli a katona képességeit,
        az otthon védelme teszetli a katona szívét"

Ez 99 halálára vonatkozik. Az előző részben már volt alkalmunk őt jobban megismerni, és megtudtuk hogy neki képességekben nem adatott meg annyi, mint a legtöbb klón társának, ám most bebizonyította, hogy elhivatott, és mindenáron igyekszik megvédeni a hazáját.
Hiába nyomorék, a szíve ugyanúgy a helyén van, és ahogy Cody is megfogalmazta
"Ő tényleg közülünk való volt."
Tényleg nagyon tanulságos, 99 halála pedig tényleg szomorú volt.
Egyébként a régi szereplők is mind nagyon jók voltak. Külön kiemelném Ventress-t, aki egy évadnyi hiányzás után most ismét visszatért, és vagányabb lett mint valaha. Sokkal stílusosabbak az ölései, és a harcmodora. Mintha kicserélték volna az első évad óta, tényleg sokkal cool-abb lett.
Grievous olyan amilyen, őt szerintem egyszerűen nem lehet megunni, Obi-Wan és Anakin ezúttal kissé háttérbe szorult, de nem volt annyira felesleges a jelenlétük, mint az 1-2 résznél észrevehető volt. Rex, Cody, Visszhang és Ötös pedig mind-mind nagyon jók voltak, főleg a bajtársiasságuk, és az elszánt harcmodoruk miatt.
Ja meg hát ugye itt van Shaak Ti is, aki nekem az előző részben kissé olyan semmilyen volt, na itt viszont megmutatta, hogyha a droidok hazavágásáról van szó, akkor nagyon is otthon van a témában. Annál a résznél, amikor megállítja az előrenyomulásokat a központi terem előtt... hát eléggé elkerekedett a szemem, hogy "azta, ezt se gondoltam volna Shaak Ti-ról!!!". Tehát szereplők terén semmi kifogásom sincs, tényleg semmi.
Mint már mondtam a Kaminoi csatára eléggé rányomja a bélyegét ez a rövidség, az hogy egy részben akarták megcsinálni az egészet. Persze mint már mondtam ennek vannak pozitív hatásai is (nagyon pörgős, gyors, dinamikus), viszont van 1-2 rész, ahol én túlzottan éreztem ezt a kicentizést.
Leginkább a fénykardpárbajoknál zavaró, mert bár azok is nagyon jól megkoreografáltak, izgalmasak, és pörgősek, sajnos a kelleténél sokkal rövidebbek, pont csak addig tartanak amíg feltétlenül muszáj. Már pedig szerintem egy ilyen esemény, mint a kaminoi csata simán megérdemelt volna kettő, vagy akár három részt is, semmi komolyabb akadálya nem lett volna, ha kicsit mondjuk más a történetvezetés...Szóval tényleg köszönjük ezt a részt mert nagyon jó volt, de egy kicsit akkor is hiányérzete van ilyenkor az embernek...

Szerintem: 94%
Szerintetek: 97%
Feliratos rész letöltése (KATT)


Get Your Own Quiz!, More Quizzes

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr1002313448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpsith 2010.09.22. 19:06:57

Naon jó. Fölidézi a régi szép időket. (cw képregény: kaminói csata)

kav12 2010.09.22. 19:22:59

Nekem is nagyon tetszett ez a rész :Đ Még nem fejezted be, de azért értékelek :P
Szerintem 97%

mpsith 2010.09.22. 19:40:24

Jah én meg a %-ot elfelejtettem. XD 94%

Ki-Adi-Mundi 2010.09.22. 19:43:37

Szerintem is jó a rész pörgős,sok harc ,Anakin,Obi-wan,Shaak Ti is bennne van nemis beszélve Grievous és Asajj Ventres ről.benne volt a Z-6 fegyver is,és a hőkövetős is.98%

grievous 2010.09.22. 20:13:30

90% sok kisebb hibat eszrevettem de inkabb hagyom.

Ki-Adi-Mundi 2010.09.24. 21:22:03

am én még nemláttam magyarul mert nemmegy a felirat

Ki-Adi-Mundi 2010.09.24. 21:22:58

valaki pls elmondja hogy kell megycsinálni?

Varbaro 2010.09.24. 21:26:10

ventress mikor tlálkozik grievous-al az vmi epic :P

"Nekem valami olyasmi kéne, ami neked nincs "

Varbaro 2010.09.24. 21:42:22

#Ki-Adi-Mundi
a feliratot nevezd át pontosan a film nevére és akkor minden lejátszó automatikusan lejátsza.

grievous 2010.09.24. 22:33:52

Nekem a legjobb resze az Assajj Ventress es Grievous beszelgetese
,,Hianyaba van annak amire nekem szuksegem lenne,,
Rohogtem rajta sokat.

mpsith 2010.09.24. 23:46:27

@grievous: XDDDDDDDDDDDD Érdekes, ezzel semmi baja a cartoon-nak. Nem azért mondom mintha nekem lenne vele bajom de egy kicsit érdekes hogy azt amikor átszúrják a klónt, azt kiszedik belőle, de ezt a megjedzést nem.

GAbi 2010.09.25. 07:15:48

Jól néznek ki az új droidok.98%

kav12 2010.09.25. 07:37:54

Sokaknak, köztük nekem is, az a kedvenc jelenetü(n)k, amikor Ventress és Grievous először találkozik. :Đ Szerintem ffixer ezért is ezt a képet tette ki az elejére :Đ
De én megnéztem a Clone Cadets-et, a Rookies-t, és ezt ebben a sorrendben, és pár hiba volt. Mondjuk az a kommandós droidos. Azt én szépséghibának minősítem :) De ott van még az, hogy igazából nem szabad lett volna befejezni a kiképzést. Vagy a CC-ban nem az volt a végső feladat? És azért kellettek az ARC-ok, mert minél előbb dönteni akartak, hogy melyik osztag menjen a frontra, ám ez egy hiba, ugyanis...
Ugyanis akkor nem lehetett volna megbuktatni őket, ha még nincs is vége a kiképzésnek. Akkor szerintem engedniük kellett volna, hogy a legvégéig csinálják a kiképzést, ugyanis akkor talán maguktól is sikerült volna a Fellegvár hadművelet. Tehát... nem tudom, hogy ez szépséghiba-e, de én normálnak számítom fel.
Igaz, ezt a bejegyzést a CC-hoz kellett volna írnom, ám idesikerült, bocsi :Đ :P
Mivel már értékeltem, ezért most nem :P

Ariza (törölt) 2010.09.25. 09:07:58

Hát szerintem minden idők eddigi legjobb cw részét láttuk az ARC Troopers-be. Meg volt benne mindaz ami egy jó cw részhez kell: fénykardpárbaj, nagy csaták, jó helyszín. Látványban és akcióban is nagyon ott volt ez a rész, és még a tanulságos részt sem sikerült elcsesznie Filoni bácsinak(mint ahogy ezt már megtették egy párszor). 120%-ot adok rá(tudom hogy csak 100at lehet), de ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy a nálam eddig legjobb 100%-os Landing at Point Rain-t is simán odavágja ez a rész. Tehát ezt mindenki nézze meg a sw/cw fan. A végére azért még annyit, hogy egyvalamiben még azonban hatalmasat kell fejlődnie a sorozatnak. Mégpedig a harcok végkimenetelében. Mert itt(ebbe a cw-be) állandóan a köztársaságiak nyernek(biztos hogy a kis 5évesek ne sirják el magukat), és ez volt ami igazán rányomta a bélyegét a fénykardpárbajokra is. Mert egyértelmü volt hogy Anakin lenyomja Ventresst, és az is hogy Grievous majd alulmarad Obi-val szemben és a végén meg mindketten menekülnek a jedik elől. De ezeket a hibákat én már megszoktam az eddigi évadok alatt, ugyhogy ilyen cw-s viszonylatban ez egy tökéletes rész volt...

Ravasztigris 2010.09.25. 09:42:51

Nagyon jó rész volt, igaz felirat nélkül láttam, de így utólag már megértettem.
Csak arra lennék kiváncsi, hogy mire kellett nekik a DNS?
Amúgy teljesen jó rész volt, sőt: 97%

Ki-Adi-Mundi 2010.09.25. 10:00:06

hát nemtom mire kellhet neki... majd kiderül fogalmam sincs ,de a rész jó az a polibdroidos rész is tetszik és a hőkövetős puska is bejön

Delta Three - Eight "Boss" 2010.09.25. 10:09:55

Ariza, azért nem teljesen igaz,amit írtál. Nem mindíg a köztársaságiak nyernek......ott van például az a rész, amikor Kip Fisto tanítványa, Nadarr meghal, és Fisto elmenekül. Aztán ottvan a Mandalore Plot, ahol Obiéknak kell meghátrálni Mandalore elől......és ugye a 2-3 Cad Bayne-s rész, ahol a fejvadász nyer a végén. És azért Köztársasági győzelemnek igazán az sem nevezhető, amikor épphogy csak túlélik a balesetet Mace Winduék (R2 Come Home). Annyiban viszont igazad van, hogy a szepi győzelmek és a köztársasági győzelmek mérlege inkább a köztársaság felé billen. De elvileg, ahogy elnézegettem a 3. évadból a promókat néhány résznél (amelyiknek persze már van) most elméletileg arányosan el lesz osztva hogy ki győz. És azt se felejtsük el hogy sokszor aratnak a szepik kis győzelmeket (pl: az Arc Troopers-ben a 3 Arc Trooperből megölnek kettőt, 99 is meghal( mondjuk 99 így a nézők számára nagy veszteség sztem :D ))

Szerintem ez a rész a rövidsége ellenére, amit nagyjából kompenzál az eseménydús cselekménymenet, megérdemelne egy 97%-ot,mert a Geonosisi csata óta ez volt a legjobb csatákkal megspékelt rész :D

Captain Korbel 2010.09.25. 10:41:45

@Ariza: Amúgy Grievous nem marad alul Obi-Wannal szemben. Csupán azt hiszi, hogy meghalt amikor lezuhant és így dolga végeztével elment.
Amúgy majd, ha megnézed a Supply Lines-t akkor láthatod, hogy nem mindig nyer a Köztársaság.

Tensa 2010.09.25. 12:17:58

Most veszem észre hogy még nem százalékoltam le a részt. Nem apróznám el hogymiért, Shaak ti benyomása után(mind1 hogy keveset szerepelt) 100%-ot adnék

zilllosarkany 2010.09.25. 12:43:31

@Captain Korbel: sztem baj, hogyha nem mindig a jó győz

amúgy jó rész, 98%- ra értékelném

mpsith 2010.09.25. 12:57:27

@zilllosarkany: Mért baj az? Így sokkal reálisabb az egész.

argu fisto 2010.09.25. 17:20:00

Hol tudom a 3. részt letöltés nélkül megnézni ?

Delta Six - Two "Scorch" 2010.09.25. 22:52:17

Látszik a profilképem? mert a gépem nem jeleníti meg.

Kösz ha szóltok, hogy mivan......

kav12 2010.09.26. 09:14:21

@Gree parancsnok: Keeli kapitány! Legalább tegyük emlékezetessé a halálunkat! - idézet a profilképemtől.

Ariza (törölt) 2010.09.26. 09:19:16

@Delta Three - Eight "Boss": megértem amiket irtál, de azért ezekről elmondom a véleményemet: Lair of Grievous-ben nem nyernek a köztársaságiak, de Grievous kudarcot vall. Meg is mondta neki Dooku hogy azzal hogy egy kis csicska tanítványt megölt nem bizonyított semmit a, ha Fistot megöli az lett volna az igazi győzelem számára. Mandalore Plot-nál az a helyzet, hogy nem győznek Vizsláék de nem is kapnak ki, ha jól emlékszem Vizslát Obi kegyetlenül alázza a kis dueljük alatt, de aztán az tény hogy halálőrség számbeli fölénye miatt meghátrálásra kényszeríti Obiékat. Cad Bane, néhány részben tényleg sikerrel járt(de hát ő az alfa és az omega egyszemélyben, sokan tuják rólam, hogy ő a kedvencem az egész cw-be:), de viszont sajnos Cad Bane győzelmei mit sem érnek a Children of the Force tekintetében, ahol tényleg mindent elveszít megalázzák és a végén el kell meneküljön. A Boba Fettes részekben, pedig Bobáék minden részben kudarcot vallottak mert egyszer sem sikerült megölniük Windut(mondjuk az is igaz hogy Winduék csak a Lethal Trackdown-ban győzték le őket végleg). Az ARC Troopers-re viszont nem igazán értem hogy hogy érted. Mert ott aztán egyértelmü köztársasági győzelem született. Voltak áldozatok közt.-i oldalon, de az hogy valakik meghalnak nem azt jelenti hogy ők vesztettek! Ebbe a részbe a végén egyértelmüen a közt-győzött megszerezték a klón dns-t és visszaverték a szepiket. A Rookies-ban ahol meghalt Nehéz a közt. győzött mert figyelmeztették a klónok a jediket akik megállították a szepiket. És Nehéz éppen azért halt meg hogy a közt-iak győzzenek. 99-is azért adta az életét hogy megvédjék Kaminot, tehát attól még hogy volta áldozatok a közt-iaknál attól még ez nem azt jelenti hogy ők vesztettek, hanem amint a rész végén kiderül egyértelmüen ők győztek...
@Captain Korbel: én Grievousra akkor mondom hogy meghátrált, amikor Obi-val még ott bent a folyosókon harcoltak. Mert akkor igenis futásnak eredt Grievous amikor kijött Obi-nak a nagyobb tudása a kardforgatás terén. Mert akkor nem azért menekült ki Girevous mert elvégezte a dolgát, hanem mert Obi már majdnem felül kerekedett rajta. Aztán az egy más kérdés hogy ő a végén azt gondolta hogy Obi meghalt ők meg győztek, aztán az meg egy megint más kérdés hogy a végeredmény nem ez lett, hanem az hogy teljes vereséget szenvedtek. Csak az a baj hogy Grievous elég nagy balf*sznak van beállítva ebbe a sorozatba, és sztem nem így kéne őt ábrázolni, de ez már Filoniék dolga.

Delta Three - Eight "Boss" 2010.09.26. 11:29:13

Igen ezt értem Ariza....... az lehet hogy a köztársaságiak mindíg egy nagy győzelmet aratnak, de a Szeparatisták sok kicsit ;)

zilllosarkany 2010.09.27. 19:23:44

@mpsith: bocs, egy nem- et közben kihagytam, énis így gondoltam

Hirnyo 2010.10.04. 19:26:59

Király.

99-et sajnáltam, de a történet szempontjából tanulságos volt a halála. (Ha létezik ilyen, hogy tanulságos halál XD )

Tehát annyi szálalékot adok, amennyi az epizód hőshalottjának a neve (99) XD
süti beállítások módosítása