Újabb 3 részes történet fog következni. Azaz a Ryloth trilógia (19., 20.,21.). Már a címéből is kiderülhet, hogy ez a twi'lekek bolygóját, a Ryloth-ot helyezi a középpontba. És hogy miért is olyan fontos most a Ryloth? Mert a szeparatisták elfoglalták, élükön a Techno Unio-s Wat Tambor-ral. A bolygó körül egy blokádjuk van. A fő hajó parancsnoka egy Neimodian, aki Mar Tuuk névre hallgat. Ezt a blokádot igyekeznek áttörni Anakinék, hogy aztán Obi-Wanék pedig leszállhassanak a Ryloth-ra.
Öngyilkosság
A szeparatista oldalon csak 3 hajó védi a bolygót. Két fregatt, és egy nagyobb szepi hajó, ahol Mar Tuuk kapitány tartózkodik. Az sem lesz meglepetés az Ashoka által vezetett kék századnak, hogy egy csomó keselyűdroidot küldenek ki. Viszont akkor már eléggé meglepődnek, amikor újabb négy fregatt tűnik elő (kettő jobbról, kettő balról). Szóval gyakorlatilag be vannak kerítve. A keselyűdroidok pedig el kezdik támadni a köztársasági zászlóshajókat.
Ashokának meg hiába parancsolja meg Anakin, hogy térjen vissza a századdal együtt, ő azért is tovább támadja a szeparatista hajókat. Ennek következtében viszont odavész egy század, és Ashoka már csak ekkor kap észbe, csak ekkor tér vissza a hajóra.
És nem csak, hogy elvesztettek egy századot, de az egyik köztársasági zászlóshajó is odaveszett, valamint Yularen admirális is megsérült.
Szóval a megmaradt két hajó hiperűr sebességre kapcsol, és elhagyják a csatateret.
Anakin mérges Ashokára, hogy nem hallgatott rá, Ashokának pedig bűntudata van a százada miatt.
Rex szól Anakinnak, hogy Obi-Wan, és Windu helyzetjelentést kér. Szóval Anakin beszámol nekik mindenről, ami történt.
Windu szerint egy bolygó-fordultányi idejük van arra, hogy áttörjék a blokádot, ha nem sikerül, akkor pedig el kell halasztani a támadást.
Anakin hamarosan kieszel egy kockázatos (kishíján öngyilkos) tervet, ami a következő képpen hangzik:
Evakuáltatják a Defender nevű csillaghajót (ez az egyik a megmaradt 2 közül), és mindenki átmegy a másikba, Anakin és R2 kivételével. R2-ék belevezetik a Defendert a fő szeparatista hajóba, és a száguldás közben elmenekülnek egy mentőkabinnal. Ezután Ashokáék hajója szétlövi a fregattokat, és kiküld egy kisebb cirkálót, hogy elmennyen az űrben lebegő mentőkabinért.
Csak egy a probléma ezzel a tervvel: Ha Anakinnak még sikerül is felrobbantania a vezérhajót, a többi fregatt tűzerejével még így sem bírna egyetlenegy zászlóshajó. Erre Ashoka azt találja ki, hogy úgy kéne befordítani a hajójukat, hogy a törzse nézzen a fregattok felé, így a hangárt meg a parancsnoki hidat nem érné sérülés. Majd kiküldenék a bombázóikat, és azzal megsemmisítenék a fregattokat. Merész terv, de nincs más megoldás. És ezzel még Yularen is egyetért, aki pont most érkezett ide, bekötött fejjel.
Egy nagyon látványos űrcsata következtében be is vállik az egész terv. Mar Tuuk kapitánynak sikerül elmenekülnie, viszont a fregattok, és a droidok mind felrobbannak. Obi-Wanék flottája pedig elkezdheti a leszállást a bolygóra.
Lehetett volna több is...
Bár tény, hogy volt egy látványos űrcsata a végén (az elején lévő max. közepes volt) azért mégsem éreztem, hogy annyira nagyon űrcsatás lett volna ez a rész. Valószínűleg amúgy ez azért lehetett, mert csak kettő csata volt. Az első max. közepesen volt látványos, és olyan 3-4 perces volt, a másik pedig rohadt látványos volt csak éppenséggel 40-50 másodpercig tartott. Az epizód nagyrésze a közepes párbeszédek, és a király tervezés körében telik el. Az sem elhanyagolható tény, hogy Anakin terve zseniális. Eddig a "robbantsuk fel a saját bázisunkat" terv volt a kedvencem az 5. részből, mostmár viszont a "karambolozzunk" terv a favoritom. Új szereplőből konkrétan van kettő: Watt Tambor (bár lehet, hogy ő már ott volt a klónok támadásában a Geonosison, már nem tudom), aki csak egy kicsit szerepel, akkoris többnyire hologrammként, és Mar Tuuk, aki ugyanolyan kis egoista, mint a 14.-ik részben szereplő Lok Durd. Akkor lássuk csak így össz-vissz: - történetből nincs sok, csak az inditék jó - új szereplők nem nagy durranások (legalábbis eddig nem) - csaták közül van egy rosszabb, de hosszabb, meg egy rövidebb, de jobb - párbeszédek többnyire gagyik (sajnos ez gyakran jellemző a sorozatra) - látvány pedig jó, csak kevés van belőle. Ha a szintén űrcsatás 3. részre 79%-ot adtam, akkor 78%-ot ez is megér, nem?