2. évad 14. rész: Duchess of Mandalore

ffixer

Remélem nincs harag, hogy csak mostanra lettem kész a szokásos részértékelésekkel, de ez a hétvége elég necces volt. Amellett, hogy két TZ-re is kellett tanulnom, és el kellett mennem busót járni, még egy névnapi bulin is részt kellett vennem, és még egy technikai problémával (nem az oldallal kapcsolatos) is meg kellett küzdenem (illetve még megy is a küzdelem). Na de ezt hagyjuk is, szóval akkor Duchess of Mandalore. Nézzük is meg, milyen.

Veszélyben a hercegnő!

Azt már a The Mandalore Plot óta tudjuk, hogy a Halálőrség lepaktált a szeparatistákkal. Dooku már korábban is megmondta, hogy a cél az, hogy a Köztársaság kiterjessze a befolyását a Mandalore-on.
Ez azért jó (legalább is a Halálőrség, és a Szeparatisták számára), mert akkor Mandalore népe majd úgy fogja érezni, hogy a hercegnőjük (aki ugyebár semleges) elárulta őket. Dooku nagyon jól megszervezett mindent.
Először is elérte, hogy a Halálőrség apróbb terrorcselekedetei miatt a szenátusban megkérdőjelezhetővé váljon Mandalore semlegessége. Gondolom még mindenki emlékszik, hogy alapvetően Obi-Wan is emiatt utazott a Mandalore-ra két résszel ezelőtt. Satine hercegnőnek tehát Coruscant-ra kellett utaznia (ha emlékszünk még a múltkori részre, akkor tudjuk, hogy az az utazás azért nem volt teljesen eseménymentes), hogy személyesen tájékoztassa a szenátust, hogy a Halálőrség terrorcsapata nem egyenlő a semleges Mandalore-ral.
Igen ám, csak hogy Dooku nem hagyja, hogy Satine esetlegesen képes legyen meggyőzni a szenátust. Ezért meghamisít egy hologrammot.
A meghamisított hologrammban Jerec miniszterhelyettes arról beszél, hogy a Halálőrség erősebb mint gondolták, és hogy az lenne a jó megoldás, hogyha a Köztársaságtól kérnének segítséget. Viszont ezt Satine semleges kormánya el akarja titkolni a nép elől, és "büszkeségből" megtagadja a segítséget. 
Ezt a meghamisított holo-adást Dooku odaadja mesterének, aki ugyebár látszólag a Köztársaság oldalán tevékenykedik, mint főkancellár.
Satine természetesen tudja, hogy ez nem igaz, és a miniszerhelyettest is becsületes emberként ismerte meg. A baj csak az, hogy nem tudja bebizonyítani, hogy a hologramm hazugság. Azt Satine is tudja, hogy mi lenne annak a következménye, ha a Köztársasági erők letelepednének a semleges Mandalore-on.
A nép fellázadna a Köztársaság, és a "hazug" semleges hercegnő ellen, és a Halálőrség mellé állna, ami így át tudná venni a hatalmat a bolygó felett.
Dooku tudja, hogy egyedül még egy valaki tehet neki keresztbe: a hercegnő.
Tehát őt is el kell valahogy intézni. A gróf megparancsolja Vizslának, hogy küldjön valakit az emberei közül, aki majd elintézi a hercegnőt.
Tehát Satine-nak nem sikerül meggyőznie a szenátust, így Palpatine elrendel egy szavazást - ami másnap kerül majd megrendezésre-, hogy küldjenek-e köztársasági csapatokat a Mandalore-ra.
A mandalori orgyilkos első kisérlete az, hogy bombát helyez el a hercegő légitaxijának a belsejébe, amit fel is robbant.
A gép elkezd zuhanni, ám a sofőrnek sikerül egy platform közelében elrepülni. Satine-nak, és a testőreinek sikerül landolni ezen a platformon, a sofőr viszont már nem ússza meg a helyzetet, belezuhan egy épületbe.
Ezek után már több mint rejtélyes, hogy ebben az ügyben nem jelentenek fel senkit, mert (Palpatine elmondása szerint) "nincs rá bizonyíték", és valószínűleg "egyszerű baleset volt". Satine viszont elég gyanakvó, és sejti, hogy valami más van a háttérben, a baj csak az, hogy ezt sem tudja bebizonyítani.
Az egyetlen szerencse az, hogy Vizsla egyik őre (aki a semleges kormánnyal van) tudomást szerez Dooku tervéről, és hosszas keresés után rátalál az eredeti, hamisítatlan hologrammos felvételre.
Eztán ő is Coruscant-ra utazik, ahol (az alvilágban) szervez egy titkos találkát a hercegnővel (aki természetesen álruhában van), és átadja neki az eredeti felvételt.
A baj csak az, hogy a mandalori orgyilkos végig követte őt, és - miután az eredeti hologrammos felvételt átadta a hercegnőnek- sikerül is lelőnie.
Ezek után Satine-t fogja célkeresztbe, ám egy lebegő rendőr droid pont eltakarja a célpontul szolgáló hercegnőt.
Az említett droid látja, hogy hulla fekszik a földön, és látja a hercegnőt is, akinél van egy fegyver. Ebből ő (vagyis nem ő, hanem ez, de most tökmind1...) arra következtet, hogy Satine ölte meg az áldozatot. Ráadásul arc alapján be is azonosítja, és megállapítja, hogy ez bizony Satine hercegnő.
Ezek után a kis rendőr droid minden "kollegájával" (legyen az szintén droid, vagy a közbiztonságra felügyelő, pajzzsal felszerelt klón) megoszja a gyilkosság részleteit, így Satine hamarosan azon kapja magát, hogy körözés alatt áll.
Satine kénytelen menekülni, próbál elvegyülni a tömegben, és viszonylag azért sietni is. Eközben a mandalori orgyilkos egy felsőbb szinten (Coruscant-nak ezen a részén több magasságban is vannak utak) próbálja meg célkeresztbe fogni a hercegnőt.
Végül Satine befut egy sikátorba, ahonnan nem sokkal később elhajt egy speeder.
Az üldöző rendőrdroidog a speeder után hajtanak, így Satine megmenekül - egy kis időre legalább is.
Obi-Wan hamarosan hívást kap a hercegnőtől, hogy találkozzanak egy megbeszélt helyen. Ekkorra már a coruscanti rendőrség az emberektől is kérdezgetik, hogy "nem látták-e ezt a nőt". Magyarán egyre nagyobb a körözés.
Obi-Wan megtalálja Satine-t a nagy tömegben, és feltűnésmentesen a közelébe kerül, hogy ne keltsen feltűnést.
A két fél megbeszéli a tervet. Satine elmondja Obi-Wannak, hogy a holo-adás, amit a szenátusban lejátszottak, egy hamisítvány, és nála van az eredeti.
Ezt oda is adja Obi-Wannak. Az tény, hogy egyedül Padmé az a szenátor, akiben megbízhatnak, így másnak nem adhatják oda. Emellett az is tény, hogyha a körözés alatt álló hercegnő beteszi a lábát a szenátusba, akkor neki egyből lőttek. Szóval Obi-Wannak kell bejutnia a szenátusba, a lemezt pedig Padménak kell adnia.
A megbeszélést az szakítja félbe, hogy a rendőrök Obi-ék felé közelednek, akik emiatt megpróbálnak gyors léptekben, de feltűnésmentesen távozni.
Nem telik sok időbe, és a mandalori orgyilkos kiszemeli őket. Először csak követi őket, majd ledob hozzájuk egy hődetonátort. Obi gyorsan ellöki Satine-t, ő pedig arrébb ugrik. Ezután a mandalori leugrik, és elkezd harcolni (bunyózni) Obi-Wannal.
A látványos harc végén előkerül a fénykard, és az erő is.
Obi-Wan végül neki löki az orgyilkost az egyik hirdetőtáblának, aki ezután elkezd zuhanni. Azonban sikerül bekapcsolnia a jet packjét, így meg tud menekülni.
Ezután Obi-ék elindulnak a szenátusba.
Satine feladja magát az őröknek, így el tudja terelni a figyelmet Obi-Wanról, aki eközben bemegy a szenátusba.
Az ülésen Palpatine már arról beszél, hogy milyen előnyei lesznek annak, hogy a Köztársaság megszálja Mandalore-t.
Padmé-nak és Obi-Wannak még az utolsó pillanatban sikerül megszakítania a beszédet, és lejátszák az eredeti hologrammot.
Itt a miniszterhelyettes Jerec arról beszél, hogy habár a Halálőrség tényleg erősebb, mint hitték, de Satine hercegnőre, és a kormányára kell hallgatni, akik nem büszkeségből, hanem a biztonságért cselekednek. Azt is elmondja, hogy nem szabad a Köztársaság segítségét kérniük, mert az csak olaj a tűzre, és emiatt az emberek majd elveszítik a hitüket a kormányuk iránt.
A szenátorok elfogadják a bizonyítékot, a Köztársasági erőket pedig visszahívják Mandalore-ról.
A hír, hogy Dooku cselszövése eredménytelen volt, Concordiára is eljutott.
Vizsla elkezdett riadóztatni, és elhatározta, hogy meg fogja támadni Mandalore-t.
Dooku viszont szembesíti a vezetőt azzal, hogy az ő támogatásuk nélkül a Halálőrség még nem elég erős ehhez, és hogy van másik út is, hogy átvegyék az uralmat.

És még a Senate Spy-ra mondták, hogy a politikáról fog szólni...

Eléggé szokatlan rész ez a Duchess of Mandalore. Először is tisztázzuk: ha ezt a részt felirat nélkül nézed (és nem beszélsz anyanyelvi szinten angolt), akkor elég nagy rá a lehetőség, hogy 1-2 apróbb részletet nem fogsz érteni. Amikor először láttam a részt felirat nélkül, nekem sem igazán tetszett. A sztori sokkal bonyolultabb, mint eddig bármelyik részben. Nem árt érteni, hogy mi miért történik. Aki nem érti meg teljesen pontosan Dooku cselszövését, az fele annyira sem fogja szereti ezt a részt.
Egyébként most szólok, hogy a rész 80-85%-a párbeszéd, szóval sok akcióra ne számítsatok. Ezek a párbeszédek viszont nagyon fontosak a sztori teljes megértéséhez, bár megvallom, volt 1-2, amit kicsit túl hosszúnak éreztem.
Van néhány olyan párbeszédes jelenet, amit simán lerövidíthettek volna anélkül, hogy bármit is elvettek volna annak a tartalmából, mondanivalójából. A megmaradt időből pedig megmagyarázhatták volna, hogy mondjuk a Davu nevű őr (aki megszerezte az eredeti hologrammot) hogyan lépett kapcsolatba Satine-nal, és hogyan tudta vele megbeszélni a találkát. Szóval igen, kb olyan 85% párbeszéd, 15% pedig vagy akciójelenet, vagy feszültségnövelés. Mondjuk ez az arány azért lehetett volna 75%-25%, úgy szerintem jobb lett volna, de azért így sem olyan rossz...
És akkor beszéljünk az üldözésekről, és a mandalori orgyilkosról, mert hát azért még is csak ez a két dolog teszi ki az akciójeleneteket.
Az orgyilkosról tudni kell, hogy egy kegyelmet nemismerő, hidegvérű gyilkos, aki szótlanul végzi a dolgát. Tökéletes erre a szerepre. Nagyon örültem, hogy ő legalább nem akarta a félőrült rajzfilmgonosz látszatát kelteni, mint az előző epizód Merrik szenátora.
Az üldözések sokkal visszafogottabbak (és sokkal kevesebb is van belőlük), mint a Lightsaber Lost-ban, viszont össz-vissz mégis sokkal élvezetesebbek.
Az előbb említett tizenegyedik részben úgy éreztük, hogy már mindent láttunk, viszont azok a részek mégis teljesen érdektelenek, és - számomra legalább is- unalmasak voltak.
Itt más a helyzet. Itt a coruscanti alvilágban végig van valami nyomasztó (talán pont az, hogy ott bújkál egy orgyilkos, aki lát téged, te viszont nem látod őt), és egy pillanatig nem éreznénk, hogy unjuk a dolgot. És akkor ott van még az epizód végi orgyilkos vs. Obi-Wan harc is, ami simán hozza a The Mandalore Plot iszonyatjó színvonalát. Szóval mondhatjuk, hogy az akció részek mennyiségében jóval alulmúlja a szintén ezen a helyszínen játszódó Lightsaber Lost-ot, minőségben viszont többszörösen is űbereli.
Az sw.com-os commentary videóban Dave Filoni agyon dicsérte a hangzásért felelős kollégáit, mondván ebben a részben iszonyat jó hangeffektek vannak.
Hát bakker igaza is volt! Persze nem mint ha az eddigi részek hangzásával bármi bajom volna, de most bebizonyosodott, hogy a tökéletest is felül lehet múlni.
Bár mondjuk ugyanez szerintem elmondható a Landing at Point Rain-re, és a Weapons Factory-ra is, de ami itt van az üldözéses jelenetnél, hát az tényleg iszonyat jó.
Illetve az a rész is nagyon tetszett - már ami a hangokat illeti-, amikor az orgyilkos által hajított hődetonátor felrobban. Ezután csengést hallhatunk - mint ha a robbanás miatt csengene a fülünk-, és ez tényleg baromira jó lett. Persze így elolvasva nem hangzik nagy számnak, de inkább csak hallgassátok meg, tényleg megéri ;).
Az is a pozitívumok sokaságához sorolható, hogy érezni benne azt a "frisséget", amit két résszel ezelőtt. Már maga az alapötlet, hogy a Halálőrséggel szövetséget kötő szeparatisták -akik Palpatine-on keresztül manipulálják a Köztársaságot - vannak egy semleges kormány ellen, hát ez azért már jóval több mint hétköznapi.
Az is érdekes, hogy a harc itt inkább a politikában nyilvánul meg, ezért is fontos NAGYON odafigyelni a sztorira.
Ám sajnos hiába van ennyi jó tulajdonsága, a Duchess of Mandalore igen is lehetett volna sokkal jobb! Helyenként nagyon lassú (1-2 helyen még unalmas is), néhány rész pedig elkapkodott, megmagyarázatlan.
Persze az is bene van a pakliban, hogy 22 perc alatt nehéz egy ilyen bonyolult történetet elmesélni, de azért úgy-ahogy sikerült.
Ha nem is tökéletes, de érdekes, és a maga módján nagyon jó rész lett a Duchess of Mandalore, persze felirat nélkül sz*rt sem ér, ha nem beszéled az angolt anyanyelvi szinten.

Szerintem: 86%
Szerintetek: 84%
Videó letöltése! (KATT)(Megjegyzés: A beégetett feliratos videó felbontása nem olyan magas, főleg egy netes videóablak méretében mutat jól, teljes méretben a videó minősége már torzulhat)


Get Your Own Quiz!, More Quizzes

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr151758249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grievous 2010.02.15. 18:29:27

88% mostmar nem nagyon rejtegetik Palpatint sokszor lattuk ebben a reszben nevetni a gonossagan.

Omy 2010.02.15. 18:48:15

98% palpatin és mas amedda nagyon jó lett.

Phoenix91 2010.02.15. 18:57:45

szerintem ez egy nagyon jó rész volt! Minden, ami kellet megtalálható volt: politika, harc, dráma +Padmé, a kedvenc szereplöm, igaz nem ö volt a lényeg!! :D

87%-ra értékelem!

Gree parancsnok 2010.02.15. 19:11:22

100%
tetszett:-szenátorok
-pajzsos klónok
-corusanti hajsza
-mandalorián hadsereg
-obi-wan szerelmes(?) lesz

Zomb!eboy 2010.02.15. 19:36:03

85%
Ezek a klónok nekem marhára bejöttek.

Aszlam 2010.02.15. 21:23:25

mikor jön a felirat?

Ariza (törölt) 2010.02.16. 09:34:51

Hát lehet ez mindenkinek bejött, de nekem nem. Azt nem mondom hogy én jobbat csináltam volna, mert biztos nem de ffixer nem akarom lenyulni a dumádat:D, de csalódtam, nem nagyon, hanem nagyon-nagyon. Lehet hogy az volt a baj, hogy túl sokat vártam ettől a résztől hogy esetleg odaveri a Landing at Point Raint, de azt kell hogy mondjam erre a mandalorian trilógiára: Hogy ezek egyre rosszabbak:S. Namármost ami nekem nem tetszett: én azt vártam hogy lesznek benne oan Jango-s üldözések mint az SW 2.-be, vagy vmi látványos akciójelentek a legjobb helyszínen(Couroscant), de ezek nem voltak:(. Vizsla is keveset szerepelt sajnos, és lehet csak szerintem van igy de Satine az elején k*rva idegesítő, a mandalori orgyilkos meg oan balfasznak van beállítva sokkal életszerübb lett volna ha kinyirja Satinet (már 2szer is ott volt egyenest a célkersztbe azt hülye barom melléhúzta). Láttam mondták it sokan hogy az SW nem a harcról szól de nekem igen is hiányoztak innen a jó kis harcok. És nem kötekedni akarok de az SW, CW( star WARS, clone WARS) igenis a harc körül forog, minden sw történetben van valami háború, de legalább is valami kis harc biztos, de ezek mellett az teljesen igaz hogy 100%-nyi tömény akcióból nem állhat egy történet sem. Összességében a Mandalore Plot nagyon zsír volt, a Voyage of Temptationnal is voltak probmlémák, nah de ez nekem naon nem jött be. Azt azér szögezzük le hogy nem egy Children of the Force kategória tehát annyira nem rossz de nem ütött ez akkorát. Boccs a hosszú kommentért, és elnézést ha vkit ezzel megbántottam. 70%-ot adok rá jóindulattal, de csak a Couroscant miatt.....

Ravasztigris 2010.02.16. 20:47:43

Én még nem láttam, de a sztori és a képek alapján 89%.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.02.17. 16:47:50

@Ariza: Nem szokásom mindenfélét feltételezni másoktól, de rólad azt feltételezem, hogy még nem láttad feliratosan! Persze ha igen, akkor bocsánat. Szerintem azért töltsd le hozzá a feliratot. Amikor felirat nélkül néztem meg, nekem sem tetszett igazán...
@Aszlam: Már van felirat. Itt:feliratok.na.tl/index.php?action=letolt&datum=1266093093

Egyébként majd a feliratos rész is fog jönni, de még vannak bizonyos elakadások. Bár a 12-est majd most fogom feltölteni, utána jön a Voyage of Temptation, és utána majd ez.
Bejegyzek mindenkit!

Gree parancsnok 2010.02.17. 18:17:51

a 9.rész sincs feliratosan.de jó lenne.sokan türelmetlenkednek...

barkó 2010.02.17. 18:39:56

Ki a gyilkos? Valami Bane vagy Ventress szerű? Még nem láttam.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.02.17. 20:33:14

@Gree parancsnok: A Grievous Intrigue-hoz van felirat. Ha viszont a Cloak of Darknessre gondolsz... hát ott télleg nincs...
@barkó: Egyik sem. Pont ez a jó, hogy nem akar senkit sem utánozni. Inkább olyan Jango féle, de nem derül ki róla sok minden.

Gree parancsnok 2010.02.18. 18:48:57

én felakarnám az oldalamra tölteni a feliratos részt

Ariza (törölt) 2010.02.18. 19:59:48

@ffixer: Sajnos feliratosan láttam, de direkt ugy néztem meg, mer igazából ugy a jo + szinkronnal már az is jöhetne:S. De én bizakodó vagyok hogy megjavul a cw ezután a 2 rész után. Csak sajnos márciusba jön a köv. rész nem? De legalább nekünk nincs hnap suli, maj nézek egy kis cw-t:D.
@barkó: Hát sztem szar a fejvadász. Én legalább is nem hasonlítanám Jangohoz, mert Jangoba épp az a jo hogy egyénisége van. Sztem jobban is harcolt mint ez a faszi (ő is obi-wannnal nyomta). Nah mindegy ez a fószer meg oan mint egy egyszerü klón egy a sok közül! Habár néhány klón azér kiemelkedik, de ennek még a nevét se tudtuk, kissé oan semilyen volt. SAJNOS:(

barkó 2010.02.19. 13:37:56

@Ariza: Nem láttam ar észt mert megfogadtam: ,,Nem nézem meg a 2. évados részeket csak a clonewars.blog.hu - n."! Ehhez tartom magam. Köszi az infót. Ez alapján utána néztem az összes clonewarsos fejvadásznak és egy sem maradt :XD

Ariza (törölt) 2010.02.19. 19:01:34

@barkó: Hát az jo, de az első évad részeit vki nem tudná belinkelni mert multkor mikor itthon voltam akartam itt nézni de nem voltak fent.

barkó 2010.02.19. 19:34:26

Igen ffixer, most egy kicsit lassan haladsz. Felsoroljam:
-Történetíró verseny
-Bakik (?)
-1. évados részek
-2. évados feliratok
Folytassam?!
Persze ezt ne fogjátok fal úgy, hogy ártani akarok.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.02.19. 22:30:34

@barkó: Szomorú amit írsz, de sajnos igaz. Mindenesetre a yv.hu-n néha normálisan mennek a részek, úgyhogy aki nagyon nem bír magával, az azzal próbálkozhat. A felirat késés pedig azért van, mert a Mandalore Plot-nál több dolog is bekavart...

barkó 2010.02.20. 18:56:34

@ffixer: Nem hallottad a fogadalmam:,,Nem nézem meg a 2. évados részeket csak a clonewars.blog.hu - n."
Ehhez tartom magam.

barkó 2010.02.20. 19:20:14

ffixer mondj egy e-mailt amire írhatok.

barkó 2010.02.27. 20:44:18

8 a 10-ből úgy, hogy nem láttam a részt.

mpsith 2010.03.16. 18:55:25

Szerintem, jó volt ez a rész, de közel sem olyan jó, mit a Mandalore plot.

80%

Gubb 2010.06.28. 15:00:20

88%. Nagyon nehéz ezt a részt értékelni, mert kiemelkedő pozitívumai mellett negatívuma is sok van, így aztán elég vegyes.

Először is - nehogy félreértés essék - leszögezem: ez számomra egy jó rész, sok tekintetben még jobb is a sima "elfogadható, élvezhető" színvonalnál.

-1. Nagyon pozitív dolog, hogy kicsit komolyra veszi a figurát, és a politikával foglalkozik.
-2. Komoly dialógusötletek és jól sikerült, drámai pillanatok vannak benne. Pl. Amedda zseniálisan keveri a kártyát , és húzza csőbe ravasz érveivel, szócsavaráasával Szatént a megszállással kapcsolatban. Ez nem az egyetlen ilyen jó ötlet.
-3. Ugyanilyen hatásos, amikor a szenátusban előkerül a holofelvétel.
-4). És szintén az SW történelem egyik legjobb filmes jelenete a Szatén felhősiklója elleni merénylet.
- 4. A kép, a hang, a történet alapvetően nagyon ott van, és nagyon egyben is van.
-5. Végre láthattam egy igazán tökös Halálőrt, amit két rész óta hiányolok. A Halálőrség engem eddig nem győzött meg. Most igen. Az Obival való párbaj kifogástalan minőségű.
-6. Viszontláthattuk egy pillanatra a csinos., kedves pantorai szenátorlányt (a szenátusi jelenetben) :-).

Viszont:
- Mielőtt a Halálőr harcolni kezdene, sokat töketlenkedik. Ez kissé unalmassá is teszi a részt. Gondolom, alaposan megmagyarázták neki, hogy Szatén a célpont (hiszen Dooku Vizsla lelkére kötötte, hogy a hercegnőnek meg kell halnia), ehelyett lelő egy névtelen informátort, aki ráadásul már átadta a küldeményét, így aktuálisan teljesen lényegtelen figura. Aztán meg fél órán át üldözi Szatént, de nem tudja lelőni ... bár nem állítom, hogy ez így nem hiteles, viszont kissé idegesítő, mert tovább alázza az álítólagosan rémületes Halálőrség ázsióját.
- Míg a történet vázlata szuper, a megvalósítása sok helyen elnagyolt lett. Így pl. nem tetszik, amikor előkerül a valódi hologramfelvétel. Azt állítják, a hamis meg volt vágva, de a helyzet az, hogy egy teljesen más, új szöveget hallunk, sokszor más szavakkal. Legalábbis magyarul. Ez következetlenség. fordíthattak volna gondot olyan szöveg megírására, amely tényleg kivágásokkal fordul az ellenkezőjére.
- Sokkal kevésbé hitelesek az Obi és Szatén közti párbeszédek, legalábbis első megnézésre. Ugyanígy Palpatine néhány megszólalása is elnagyoltnak tűnik.

Gubb 2010.06.28. 15:30:45

Megnéztem most még egyszer tegnap este óta, és sokkal jobban tetszik. Az első benyomás ezúttal valahogy rosszabb volt, mint a második (pedig sok CW epizóddal fordítva vagyok). 92%-ra módosítok.

Rex Százados 2010.07.08. 19:58:10

97% nagyon királyak voltak a rendőr klónok és azok a kicsi rendőr drioidok

Palpatine nagyokat mosolygott a sz*métségein

Gree parancsnok 2010.07.08. 21:53:10

@Rex Százados: ez a tv-ben látott részhez a véleményed?
ÉS ELMONDOM A MAI RÉSZHEZ A VÉLEMÉNYEM.2 HIBA:
PALPATINE: NEM ROSSZ,DE NEM SZOKÁSOS
ALMEC: NEM TUDTAK,A SZINTE EGYMÁST KÖVETŐ RÉSZHEZ AZONOS SZINKRONT KERESNI.FIATALOS HANG VOLT ALMEC-HEZ KÉPEST.
de mas amedda hangja jó volt

barkó 2010.08.08. 20:30:36

Hát a személyek hangjaival úgy általában véve meg voltam elégedve, kivéve: Padme és Mass Amedda.
Egyéként szinte minden jó volt. Legyen 83%
süti beállítások módosítása