2. évad 20. rész: Death Trap

ffixer

A háború eszelősen pörgő fogaskerekei jelenleg most csöndben vannak. Elég ritka alkalom ez, úgy is lehetne mondani, hogy vihar előtti csend van. Magyarán a felek felkészülnek a későbbi, mindent elsöprő ütközetekre. Szóval eléggé ritka - és valószínűleg rövid- alkalom ez. Így viszont Anakin, és Windu kaptak egy lehelletnyi pihenő-időt, amit egy "Kitartás" nevű cirkálón töltenek.
A cirkálóra pedig egy klón-kadétokkal (tanoncokkal) tömött köztársasági fregatt tart.
A kadétokat kiképzés céljából viszik a hajóra. Azaz itt most gyakorlatban is megpróbálhatnak olyan dolgokat, amiket eddig csak elméletben tanultak (pl: az ágyúk kezelése). A kadétok között azonban van egy olyan klón is, aki nem a tanulás, hanem a bosszú céljából érkezett.

Levágtad az apám fejét?! Na most felrobbantalak te kis...

A bosszúvágytól fűtött kadét nem más, mint Boba Fett, aki Jango, a klónok mintaegyede örökbe fogadott. Így Boba egy kicsit sajátosabb módon nevelkedett, mint a társai, akik többnyire egységes nevelést kaptak (persze azért egy kis egyénisége mindegyiknek van). A többi klónnal ellentétben Boba a saját apjának tudta Jango-t, és amikor az I. Geonosisi csatában Windu levágta a fejét (Jango-nak, nem Boba-nak), akkor ő bosszút esküdött. Ekkor láthattuk Bobát utoljára a Klónok Támadása-ban. Azóta eltelt egy kis idő, a háború már javában dúl ugyebár...
Boba azóta új társaságba került, fejvadászok közé. Ők is nevelték, és tanították a fiút. Aztán végre eljött az alkalom, és a helyzet is kézenfekvő volt.
Most sikerülhet a bosszú, most végre sikerülhet Boba-nak megölni az apja gyilkosát, és a saját életének a megkeserítőjét.

A fregatt utasai átszállnak a cirkálóra, ahol Windu, és Anakin üdvözlik őket.
Anakin elmondja nekik, hogy a Kitartás fedélzetén ő mellettük fognak majd szolgálni, és megtanulják, hogyan is működik egy ilyen cirkáló. A kadétok természetesen eléggé lelkesek, hiszen végre kipróbálhatnak olyan dolgokat, amikről eddig csak tanultak.
Egyedül egy valaki nem lelkes közölük. Boba. Ő inkább dühösnek érzi magát Windu jelenlététől.
A gyakorlatozást az ágyúból lövéssel kezdik. Killian - a hajó admirálisa- elmagyarázza nekik, hogy a szeparatisták gyakran robbanékony mechanikus alkatrészeket - az egyik klón hozzáfűzi, hogy ezek általában roncs droidok alkatrészei-  szoktak használni egy köztársasági hajó megtámadására. A kadétoknak az a feladata, hogy ágyúval lőjenek ki ilyen repülő alkatrészeket. Az ágyút, amiben a mechanikus alkatrészek vannak, egy klón kezeli. 
Az első kadétnak nem sikerül eltalálnia az alkatrészt az ágyúval. A lövése még csak nem is súrol.
A második kadétnak lövése már úgy-ahogy súrolja a robbanékony alkatrészt, de eltalálnia nem sikerül.
A harmadik Boba Fett. Ő fejvadászok, és az apja mellett nevelkedett. Így neki már nem csak tudása, hanem tapasztalata is van. Talán ennek köszönhető, hogy neki sikerül eltalálnia az alkatrészt. Ráadásul még az aztkövető hármat is sikerül kilőnie, amit a klón még pluszba kilő "lássuk mit tudsz, ha a szeparatisták támadnak" címszó alatt.
A kadét társai újjonganak, az ágyút kezelő klón döbbenten néz ki a fejéből, de még a szigorú Killian admirális is elismeri az ifjú tehetségét.
Ezután elmélettel folytatják. A kadétokat felügyelő klón a hajó folyosóin járva kérdezgeti a tanoncokat a hajó tulajdonságairól. A páros libasor egyik sereghajtója Boba Fett, így egy kanyarnál sikerül elillannia.
Most már végre koncentrálhat a feladatára, a dologra, amiért idejött.
Boba kapcsolatba lép Aurra-val a komlinken. Aura elküldi neki a robbantáshoz  szükséges adatokat.
Útközben Boba belebotlik két klónba, akik megállítják. Azt hazudja, hogy azért küldték, hogy üzenetet adjon át Windu mesternek. Az egyik klón gyanakszik rá, és nem akarja tovább engedni, mert úgy gondolja - egyébként nagyon is jogosan- hogy a kadét hazudik, a másik klón viszont leinti a társát, és megmutatja Boba-nak, hogy merre van Windu szobája.
A fiú elhelyezi, majd élesíti a bombát. Úgy működik, hogy a bombának van egy lézeres vonallal jelölt sugara, és ha abba belelépnek, akkor a bomba felrobban.
Boba-nak feltűnés mentesen sikerül visszamennie a többi kadét közé.
Windu épp a szobájába igyekszik - ahol a bomba van-, de aztán az egyik klón szól neki, hogy Anakin keresi őt a parancsnoki hídon.
Windu - a kérésnek eleget téve- elindul a híd felé, de előbb még odaad egy datapad-ot a klónnak, hogy vigye be a szobájába.
A bomba érzékeli a behatolót, és felrobban. A klón meghal, Windu szobája pedig kigyullad. A riasztó bekapcsol.
Az egyik klón értesíti a kadétokat, és azoknak a vezetőjét, hogy robbanás történt Windu szobájába, de a mester nem halt meg. Boba ezt megtudva ismét elhagyja a páros libasorban masírozó csapatot. Felhívja Aurra-t, és segítséget kér tőle, hogy miként ölhetné meg Windu-t. Aurra azt mondja, hogy pusztítsa el a teljes főreaktort. Boba ebbe először nem akar belemenni, mert hát ő még sem a klón testvérei, és a Köztársaság ellen van, hanem CSAK Windu-t akarja megölni.
De később aztán még is beleegyezik, elvégre nem tud mást tenni.
A parancsnoki hídon Anakin és Windu megvitatják, hogy egy merénylő van a hajón. Küldenek is egy klón osztagot, hogy keressék meg azt, aki Windu életére tör.
A jedi mester élve szeretné őt.
A reaktorteremben Boba belefut egy klónba. Azt hazudja neki, hogy eltévedt.
Boba azt mondja, hogy visszatér a társaságához, de a klón ezt megtiltja neki, mert a merénylő miatt most nem kószálhatnak kadétok egyedül a hajón.
A klón (mint kiderül, a jelzőszáma CT-1477) jelent komlinken arról, hogy talált egy kadétot. Eközben Boba használja a ravaszságát. Elkezdi játszani a kiváncsi kadétot. Azaz elkezd kérdezni a komlinken beszélő klón fegyveréről. CT-1477 látja, hogy a kadétot érdeklik a fegyverek, ezért beszélés közben átnyújtja a DC-15-ösét a fiúnak.
Boba kihasználja, hogy fegyver van nála, és a másik klón nem látja.
Ezért 3-szor is megüti a CT-1477-es klónt a karabéllyal, aki ezután már a földön fekszik. Boba rácéloz a karabéllyal.
A fiú magában vívódik, hogy lőjön-e, vagy sem. CT-1477 könyörög az életéért, emlékezteti a fiút, hogy ők testvérek, és testvér nem ölhet testvért. Boba elbizonytalanodik.
Amikor ezt a klón meglátja, gyorsan kigáncsolja a fiút, ám Boba még gyorsan lelövi őt a DC kábítósugarával. Ezután a kábítólövedéket átállítja éles lézerlövedékre, és szétlövi vele a reaktort. Emiatt a hajó teljesen kigyullad.
A teljes hajóban evakuálást rendelnek el. A klónok - a kadétokkal együtt- mentőkabinokkal hagyják el a cirkálót, míg a két jedi a saját cirkálójukkal repül ki a hangárból.
Killian admirális viszont nem hajlandó távozni a hajóról. Ő az a szenilis fajta admirális, akinek a hajója többet jelent mindennél. A közeli Vanqor bolygóra (ismerős, mi?) próbál meg landolni.
A mentőkabinok békésen lebegnek az űr csendjében. Egyet leszámítva.
Azt, amelyikben Boba, és még három társa van. Boba ugyanis egy gombnyomás segítségével letöri a kabin egyik stabilizátorát, így ők most hevesen száguldanak előre.
Ráadásul Boba azt is elintézi, hogy ne tudjanak velük kapcsolatba lépni.
Mindezt persze úgy, hogy a mellette ülő társai erről mit sem tudnak.
Ez már elég gyanú ahhoz, hogy a többiek (akik nem abban a mentőkabinban vannak) képesek legyenek azt hinni, hogy abban a kabinban a merénylő, akit keresnek.
A két jedi elindul a cirkálójával megkeresni az eltűnt kabint.
Igen ám, csak hogy előbb egy másik hajó talál rájuk. Nem más, mint a Slave 1,
Jango Fett hajója. Persze most már nem a klónok mintapéldánya, hanem Aurra-ék használják.
Szóval a Slave 1-es hajó rácsatlakozik a mentőkabinra. Az ajtó kinyílik.
Aurra, és Bossk lépnek ki belőle. Aurra elkezd beszélni Boba-hoz.
A kadét társai is rájönnek, hogy őt igazából Boba-nak hívják, és nem Mázlisnak (ő azt hazudta a többieknek, hogy így hívják), és hogy ő nem egy kadét, hanem sokkal inkább egy fejvadász, aki nem velük van. Tehát egy áruló.
Ez az áruló hosszasan vívódva végül maga mögött hagyja a társait, és eltávozik a Slave 1-gyel.
A két jedi cirkáló nem sokkal ezután megtalálja a mentőkabint.

Boba a király!

Simán lehetne ez az a fajta unalmas rész is, a helyszín csak egy sima hajó, amilyet már ezerszer láttunk, és az alapfelütés sem túl izgalmas, pláne nem egy átlagos részhez képest. Még ez a bosszúállós dolog sem lenne nagy szám, ha nem egy olyan karakter bosszúját látnánk, akire kiváncsiak vagyunk, mert ismerjük. Boba viszont ilyen karakter. Legutóbb az I. Geonosisi csatában láthattuk, ahogy az apját gyászolja, aztán láthattuk jópár évvel később (SW időrendben), mint kegyetlen, és céltudatos fejvadászt, aki végül a Sarlaac gyomrában végezte (vannak olyan pletykák, miszerint túlélte, bár szerintem ez hülyeség egy kicsit...). Szóval híres Star Wars karakter.
Nem annyira mint Vader, de azért eléggé híres.
Szóval a második rész végén még csak egy esetlen gyerek, jóval később pedig már egy fejvadász. De mi történt a kettő között? Ugye, azért ez tudja foglalkoztatni az embert. Itt végre kérdést kaphattunk arra, hogy végül is kik nevelték (itt még: nevelik) fejvadásszá, ráadásul nem csak egy érdekes, de kiszámítható (azt mindenki tudja, hogy akárhogyan is, de Boba akciója végül kudarcba fog fulladni) bosszúálló-sztorit, de még vívódást is láthatunk. Boba ugyanis nem tudja, hogy pontosan melyik oldalon is áll. Illetve feltesz a rész olyan fontos kérdéseket is, hogy a bosszú miatt érdemes-e mondjuk olyan embereket megölnöm/elárulnom, akik közel állnak hozzám.
Szóval azért ha így nézzük, már is van fantázia a részben, az unalmas helyszín, és viszonylag egyszerű cselekmény ellenére is.
Aztán a kadétokban is pozitívat csalódtam. Nem olyanok, mint egy ovis, hanem látszik rajtuk, hogy évekig magolták az elméletet, és most hajtja őket a tapasztalatszerzési vágy. Mindegyiknek egyénisége van, és simán ki lehet találni, hogy milyenek lesznek nagykorukban. Ott van például a kopasz, aki kissé indulatos, aztán ott van az a gyerek, aki mindig lecsillapítja a többieket, ha probléma van. Ő már most úgy beszél, mint egy parancsnok, és ha tippelnem kéne: valószínűleg az is lesz a jövőben (bár valószínűleg már csak úgy, mint birodalmi tiszt).
Szóval nem vállik dedóssá a rész emiatt. A hülye, szószerint nagyfejű jedi-ifjoncok tanulhatnának tőlük.
Aztán a zene is átlagon felülire kerekedett. Van amikor szomorú, van amikor fokozza a feszültséget, de mindig jó!
Az új karakterekkel (Killian admirális, a kadétok és a vezetőjük) is teljesen ki voltam békülve. Egyik sem olyan "agyamateldobom" szintű, de teljesen jól megálják a helyüket. Aztán itt van még Aurra, és Bossk is, akiket csak azért nem említettem, mert már láthattuk őket korábban. Aurra-t még CW-ben is.
Bossk-ról semmi nem derül ki, csak az epizód végén tolja be a képét, akkor is csak egy rövid időre.
Aurra viszont remek karakter. Ő buzdítja Boba-t arra, hogy többre vetemedjen, mint egyszerű bosszú. Ha valaki látta/olvasta a Harry Potter 6-ot, annak könnyedén beugorhat róla a Bellatrix nevű boszorkány. Ő is nagyon hasonló stílus volt.
Szóval azért vannak itt pozitívumok rendesen.
Olyan klasszikus értelemben vett negatívum nincs is, viszont a cselekmény kissé unalmas, és emiatt sajnos a Death Trap beleesik az egyszernézhetőség halálos csapdájába.
Ugyanis ez egy könnyen megunható rész. Egyszer, max. kétszer megnézi az ember, tök jól elvan vele, aztán utána már kívülről fújja az egészet, és semmi kedve mégegyszer megnézni.
Persze ne felejtsük el, ez még csak a Boba-s trilógia bevezető része volt. Valószínűleg olyan, mint a Ryloth-os trilógiánál a Storm Over Ryloth, ami szintén kissé vontatottabb volt, mint az azt követő két rész.

Talán itt is úgy van, és akkor majd talán a következő részben elszabadul az őrület.
Én már nagyon kiváncsi vagyok a 2. évadból hátramaradt utolsó két részre.

Szerintem: 77%
Szerintetek: 86%
Szinkronos Videó (KATT)


Get Your Own Quiz!, More Quizzes

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr191946156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.24. 22:28:02

Talán ma még kirakom a kvízt....ha el nem alszom közben...

mpsith 2010.04.24. 22:58:38

Ez kérem eléggé jó rész volt, de a ,,finálétól" többet vártam. 93%

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.24. 22:59:03

@mpsith: Ne feledd, ez még csak a finálé bevezetése!

mpsith 2010.04.24. 22:59:44

Jah, és Boba tényleg túlélte a salraccal való találkozást.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.24. 23:00:32

@mpsith: Igen, mondjuk erről én nem tok sokat, csak hallotam. De nekem ez egy kicsit erőltetettnek hangzik...

mpsith 2010.04.24. 23:05:11

@ffixer: A sarlaccnak nem jött be a mandalore páncél és kiköpte Bobát.

Nabopolasszar 2010.04.24. 23:34:02

A kvízhez hozzáfűzném hogy a fegyver igazából DC-15S és nem csak simán DC-15

Zomb!eboy 2010.04.25. 01:22:14

Jó kis rész, bár az R2 Come home 2szer jobb, így ennek én csak 80%-ot adok.

Butterbean 2010.04.25. 04:14:00

@ffixer: A Jedi Academy-ben meg is kell vele küzdeni,pedig az már jóval a 6. rész után van

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.25. 11:40:36

@Zomb!eboy: Akkor az R2 Come Home-nak 160%-ot fogsz adni, hogyha az kétszer jobb? :)
@Nabopolasszar: Kijavítom.
@Butterbean: Ja igen tényleg, az Academy-vel én is játszottam. Bár az nem volt olyan jó pálya sztem.

Xefim 2010.04.25. 11:53:13

Hát nem tudom... Nem volt rossz, de annyira nagyon jó sem. Valahogy többet vártam. Először is Boba lehetett volna kissé tökösebb nem pedig ez a "nem akarok senkit sem bántani, csak Windout akarom megölni, merthogy ő is megölte az apámat, stb." Ha hidegvérrel megölt volna pár klónt az jobb lett volna.
Másodszor meg mi a francnak kellett ebbe a részbe is betenni Anakint?! Semmi jelentősége nincs, csak egyszerűen ott van azért hogy ott legyen. Már a Malasztari csatában sem volt túl lényeges, pótólhatatlan szereplő. Azt a részt elviehette volna a hátán egyedül (Mace Windou nélkül) Adi Gallia vagy Ki-Adi Mundi. Ebbe meg csak Windou kellett volna Már elegem van Anakinból! Annyira elcsépelik...
De amúgy meg izigs, élvezhető rész, jók benne a gyerekek, meg Aurra Sing is.

75%

DJnorbi2 · http://img192.imageshack.us/img192/2599/arctrooperimg.jpg 2010.04.25. 12:15:58

Jó rész volt,amúgy Bobát Dengar menti meg a snarlacctól. nálam ez 90%

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.25. 13:02:06

Bejegyeztem mindenkit!
@Xefim: Az Anakin-os dologgal igazad van. Ide tényleg tökre felesleges volt, mondjuk ez igaz egy csomó másik részre is.

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.04.25. 13:10:05

Na nézzük... Ez egy teljesen korrekt rész volt, csak két dolog volt amit tökre nem értettem:
1. Hogyhogy nem veszi észre senki, hogy Boba csak úgy simán kisétál a menetelő sorból? Oké, hogy előre néznek, de azért akkor is... Legalább a mellette álló felfigyelhetett volna rá...
2. A Venator osztályú csatahajó főreaktora olyan gyenge, hogy egy DC-15-össel tönkre lehet tenni? Mégiscsak egy csatahajó!
De például az a lövészeti képzés tök jó volt, meg amúgy az egész rész tetszett.
87%

Varbaro 2010.04.25. 13:40:01

szerintem nemvolt rossz rész 86%, mondjuk az R2 home-ot még nemláttam.

Amugy egyx mintha Lucas azt mondta volna Boba meghalt a Sarlac gyomrában... (azmeg, hogy volt a JKA meg a történetek fejvadászokról, hogy Dengar kimenti Bobát, hát ... SW utángyártott könyvek engem sosem foglalkoztattak SOZ all) .

A quiz utolsó kérdése meg; Ki mondja.
Wtf? mit hol, micsoda?!

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.25. 14:02:48

@Varbaro: ÁÁÁÁ bocsánat, azt a részt elszúrtam. Várjatok!
Egyébként bejegyzek mindenkit.

Gree parancsnok 2010.04.25. 16:08:38

82%
úgy érzem egyre rosszabb az évad vége.bár az r2 come home nem rossz

Ariza (törölt) 2010.04.25. 16:50:37

Hát megint az van hogy nagyobb volt a füstje mint a lángja. Vagy legalább is én többet vártam ettől a résztől, mondja mindenki itt a 21.részt, én még csak most szedtem le de már ettől is naon sokat várok:). Attól függetlenül meg kell jegyezem hogy tetszett a rész, kicsit belepillanthattunk a klónok(jelen esetben kadétok) életébe. 87%-ot adok a részre, de csak Boba miatt.
@ffixer: Az a nő a HP-6ban nem annak a Draco Malfoy nevű kis szőke(árja) gyereknek volt a keresztanyja. Bár azt a nőt én teljesen máshogy képzeltem el mint a filmbe volt, vagy mint Aurra Singet:D:D....

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.04.25. 19:31:10

@Ariza: De, arról a csajról beszélek. Lehet, hogy a könyvben nem olyan volt, de a HP6 filmben nagyon hasonlított Aurra-ra, Malfoy pedig úgy nézve Boba Fett-re.
Na de bejegyzek mindenkit.

Ágki 2010.04.25. 19:46:54

(Csak most)csak is itt ez nekem 89%

Ariza (törölt) 2010.04.25. 21:30:29

@ffixer: Hát kicsit hasonlít bár én nem emlékszem annyira. Meg a HP-ba annyi nincsenek is olyan jó csajok akire felfigyel az ember:D(mondjuk az SW-be se, bár azt nem is azért nézi az ember).....

Cody1991 2010.04.26. 10:12:26

Boba nem ízlett a sharlaccnak? lol
Egyrészt a mandalori páncél miatt lassabban emésztette őt a lény, másrészt pedig kirobbantotta magát belőle, nem köpte ki. Aztán jött Deangar, stb...de ez EU, úgyhogy nem mindenki fogadja el.

barkó 2010.04.26. 20:18:12

@Cody1991: Jaja. Kiköpte aztán Dengar megmentette és egy ideig együtt dolgoztak. Én is ismerem.

Ariza (törölt) 2010.04.26. 22:25:07

@ffixer: Nah most elkezdtem darabolni, majd meglesz az első rész, de valszinü csak hétvégére...

DarkTerritory 2010.05.13. 17:35:47

mikor lessz kint a vidi? mert leszedtem 1 magyar feliratot amit ariza nyomott be offba de dúrván késik a felirat

Gubb 2010.06.28. 19:47:21

@Varbaro: Ez a megmenekülés nem a huszadikbőr esete, hanem még Lucastól magától származik. A Jedi visszatérhez csinált egy jelenetet, amiben Boba megmenekül, csak aztán nem került bele a filmbe. Asszem, Lucas azt nyilatkozta valahol, hogy "elterelte volna a figyelmet a történet fő vonaláról", vagy hasonlót. De Boba megmenekülése a Sarlaccból lényegében "hivatalosan tény"-nek minősíthető; a "hivatalos" (de jó kis szó is ez :-) Star Wars honlap, a Databank is ír róla: www.starwars.com/databank/character/bobafett/ .

Gubb 2010.06.28. 19:58:55

Részértékelés: Hát ez nekem a Rookies és a Tresspass után egy újabb maximum. A 100%-omból még az sem von le, hogy Anakin helyett tényleg betehettek volna valami más Jedit, vagy mondjuk Cody-t poénkodni (rég láttuk már). És én tiszta angol nyelven, felirat nélkül láttam, de így is kiütött az élmény.

Szinte kifogástalan: hiteles, látványos és izgalmas ez az epizód, túl nagy bakik sincsenek. Nagyon feljött a CW színvonala a második évad végére. Gondolom, a Zillo Beast majd lead egy kicsit belőle, de eddig elégedett vagyok a mandaloriakkal.

Amúgy akik Boba fanyalgásán fanyalognak, azok kedvéért megjegyzem, hogy valójában az erkölcsi aggályok teljesen beleillenek a későbbi személyiségébe, azaz ez nem egy öncélú rinyálás, hanem inkább utalás a későbbi eseményekre. Boba Fettről el kell mondani ugyanis, hogy professzionális fejvadász, nem pedig közönséges gyilkos vagy érzéketlen pszichopata. Később sem fog senkit megölni sem élvezetből, sem hanyagságból, ártatlan embereket (még ha katonák vagy klónok is) pedig lehetőleg végképp nem; csakis azokat, akikért fizetnek, vagy akikkel személyes ügye van. Szóval ő nem az a fajta holivúdi gonosz, aki túszul ejti a kislányt vagy a feleséget, ha szorul körülötte a hurok. Céltudatos és könyörtelen, de éppen ezért nem kegyetlen.

Synn 2010.07.11. 14:51:27

nemtudom mi a tök van de valahogy az új kommenteket nem látom csak az elejüket az "utolsó kommentek"-nél... mitnemondjak sütti. mind1 amit kitudok hámozni belőle, komolyan vagy nem láttátok a filmet, vagy ötletem sincs...
leírtam az erő egyensút párszor, és a filmben is nagyon jól kivehető hogy lelövik a gépét, és a panel az arcába robban...
röviden annyira halott plo koon mint aayla secura vagy kid fisto... de ha valaki azt merészeli mondani hogy azok is élnek akkor keresek egy lapátot és értelmet ütlegelek bele^^

barkó 2010.08.14. 14:16:38

Hát Boba biológiai értelemben nem is Jango fia, hanem maga Jango, de ez most mellékes. De egy csomó személyiséggel rendelkezô klón? A klónoknak nincs önálló személyiségük, csak ha hibásak.

barkó 2010.08.14. 14:25:18

@Gubb: Ja, errôl a Bobás dologról olvastam én is vmi ilyesmit, hogy csak kevés feladatot vállal, de mindegyik olyan ami nem ellenkezik az erkölcsi érzékével, stb.
@Synn: A lapátba versz értelmet, vagy abba aki at mondja, hogy élnek a Jedik. Nos lehet, hogy mondtad az Erô-egyensúlyt, de ez még nem bizonyít semmit, Lucas írta, hogy Plo katapultált, de te ezt nem olvastad, tehát ez sem bizonyít semmit, tehát kölcsönösen nem hiszünk egymásnak téma lezárva!
süti beállítások módosítása