2. évad 10. rész: The Deserter

ffixer

A második évad első kétszámjegyű epizódja ott kezdődik, ahol a 9.-ik abbamaradt. Még pedig az ott maradt abba, hogy egy leszálló hajó, és néhány mentőkabin elhagyta Grievous hajóját, és elindult a Saleucami bolygó felé. Az egyik ilyen mentőkabinban volt Grievous is, tehát (megint) meglógott a Köztársaság elől. Ám még nincs veszve semmi, Obi-Wan elhatározza, hogy fog egy csapatot, és lemegy a Saleucami-ra keresgélni a hírhedt tábornok után. 

My name is Lawquane. Cut Lawquane.

Mint már mondtam, Obi-Wan elindul a Saleucami-ra, Grievous után kutatni. Obi-Wan úgy gondolja, hogy nem kéne szétszóródva, mentőkabinok után vadászniuk, inkább először el kéne menniük a szeparatista leszállóhajó roncsaihoz.
Amikor odaérnek, elkezdenek kutatni. Azonban a sok roncs, és sérült droidon kívül csak egy kevésbé sérült droidot találnak, akinek azért még olvasható a memóriája.
Obi-Wan elküldi Rex-et, Jesse-t, és Kobakot, hogy derítsék fel a lápokat, hátha találnak valami nyomot, esetleg magát a tábornokot.
A kevésbé sérült droidot pedig felrakatja egy AT-TE tankra - ugyanis ilyenekkel jöttek a leszállóhajóhoz-, és Cody-ra, meg Hős-re bízza a droid kivizsgálását.
Rex-ék éppen speeder-rel száguldozva mérik fel a terepet, amikor egy - a fűben lapuló- kommandóis droid lelövi Rex-et, egy mesterlövész puska segítségével. 
A kapitánynak csak az az egyetlen szerencséje, hogy végül nem a fejét - amit eredetileg becéloztak- hanem a mellkasának a felső részét találták el.
Közben Codyék kiderítik, hogy a droid - amikor éppen a mentőkabinjával zuhant- el akart kerülni egy ütközést - egy másik mentőkabinnal-, ezért bekapcsolta a vészturbóit.
Codyék ki tudják számolni a másik kabin helyzetét is, így megvan a következő nyom, amin elindulhatnak.
Megtalálják a kabint, de az elhagyottnak tűnik, Grievous-nak semmi nyoma, tehát tovább indulnak. Obi-Wan felhívja Jesse-t, akitől megtudja, hogy Rex megsérült.
Jesse azt is elmondja, hogy keresniük kellett egy helyet, ahol a sérült Rex pihenhet
- persze ha rajta múlna, akkor úgy is menne vissza harcolni, de ezt a felderítőcsapat orvosa, Kobak megtiltotta neki-. Obi-Wan megparancsolja a felderítőcsapat harcképes tagjainak, hogy induljanak nyugatra, és hogy a találkozópontjuk az utolsó lehetséges mentőkabin.
Grievous is egy mentőkabinban ért földet, ám annak az adója képtelenné vált a működésre, ezért a tábornok elindul egy csapat droiddal az utolsó lehetséges mentőkabin felé. Grievous egy
reek-kel menetel előre, míg a droidok gyalog baktatnak mellette. Ám a droidok is el tudnak fáradni, menet közben sorra merülnek le, és rogynak össze.
De végül odaér, és mint kiderül, még ott is maradtak droidok. Viszont ezek a droidok meg annyira hülyék, hogy nem hívtak senkit az adón. Ám Grievous megparancsolja nekik, hogy hívjanak egy siklót, ami kiviszi őket a bolygóról. Közben a droid figyelmezteti, hogy keleti, meg nyugati irányból is tartanak feléjük.
Meg is kezdődik a harc.
Rex egy tanyának a pajtájában gyengélkedik. A csapattársai már elmentek innét, de megbeszélték a gazdának a feleségével, a Suu nevű twi'lekkel, hogy had maradhasson itt Rex az éjszakára.
Beköszönt az éjszaka, és hazatér a gazda, aki épp a terméseket gyűjtötte be. Ő még nem tud Rex-ről, ezért először beoson a pajtába. Rex meghalja a lépteket, és rá szegezi a pisztolyát (amit a csapattársai hagytak itt neki vészhelyzet esetén). A gazda pedig kiüti azt a kezéből, az egyik tanyasi szerszámának a segítségével.
A gazda először megkérdezi Rex-et, hogy ki ő, és mit csinál itt. Ám Rex a gazda arcvonásaiból úgy veszi ki, hogy ő egy klón. Szóval ahelyett, hogy válaszolna, visszakérdez. A gazda is észreveszi Rex-en, hogy ő is az egyik testvére, és megállapítja, hogy tehát akkor ezt a bolygót is elérte a háború.
Rex megtudja, hogy ez a gazda egy dezertőr, akinek már nem sorszáma, hanem teljes neve is van. Cut Lawquane. Rex először úgy gondolja, hogy Lawquane gyávaságból vállt katonai szökevénnyé. Beszélgetésük közben berohan a pajtába Suu két gyereke (Lawquane nem az igazi apjuk), Jekk, és Sheeah.
Rex a családdal vacsorázik - a két gyerek "légyszi, légyszi"-je miatt-, utána pedig játszik egy táblás játékot (azt, amit az Új Remény- ben C-3PO játszott Chewbacca-val) Lawquane-nel.
Közben beszélgetnek, és Rex megtudja, hogyan lett Cut-ból dezertőr.
Nem sokkal a geonosisi csata után Lawquane-ék egy hajóbalesetet szenvedtek, sokan meg is haltak, vagy csak halálosan megsérültek a csapatukból. Ő túlélte, de az ellenség túlerőben volt. Ő pedig futott, nem tehetett mást. Nem látta értelmét az életnek, de végül mégis túlélte. Nem látta értelmét a háborúnak, itt csak egy értéktelen klón volt, akit bármikor megölhetnek. Nem akarta ezt az életet folytatni, ezért inkább úgy döntött, hogy azt teszi, ami önmagának jó. Rex most már megértette, hogy még is miért lett Lawquane-ből dezertőr.
Vacsora után Suu két gyereke kiment játszani a házon kívülre. Játék közben ráakadtak egy mentőkabinra.
A mentőkabinban sötét volt, így a két gyerek beljebb ment, hátha találnak ott valakit.
Ám az egyikük véletlenül megnyom egy gombot, amivel felkapcsolja a világítást, és aktiválja a kommandós droidokat, akik oda bent hevertek.
Természetesen a két gyerek nem ilyesmihez volt szokva a farmon - a mentőkabint is "valami űrhajó"nak hitték- tehát azt hiszik a kommandós droidokról, hogy szörnyek, és sikoltozva rohannak hazafelé.
Lawquane felkapja a távcsövét, és megállapítja, hogy ezek droidok, több mint húszan vannak, és a házuk felé tartanak.
Lawquane felküldi a családját a felső emeletre, és megkéri Rex-től, hogy ő is menjen velük, és legyen ő a családja utolsó védője, ha esetleg rajta túljutnának a droidok.
Cut fogja a teljes fegyverarzenálját, és úgy várja a kommandós droidokat, akik megérkeztükkor csupa olyan helyről támadnak, amilyenre Lawquane nem is számított (másik ajtóból, Cut háta mögül egy ablakból...).
Cut egy idejig tartja magát, de végül a droidok ráomlasztják a plafon egy részét, és tovább mennek a második emeletre.
Rex-nek sikerül elintéznie 2-3 droidot, de aztán az egyik kilövi alóla a padlót (pont abban a pillanatban, amikor Rex eltalálja őt), és így Rex leesik az alsó szintre.
Ám még egy kicsivel ezelőtt Cut-nak sikerült kiszabadulnia a törmelékek alul.
Épp mikor Rex leesik, az utolsó kommandós droid földhöz vágja Lawquane-t.
Ezután a droid megragadja Rex-et, de Lawquane-nek sikerül lelőnie (már a droidot, nem Rex-et...).
A csata közben megérkezik a szepik siklója, és Grievous-nak (aki Obi-Wannal fénykardpárbajozott) sikerül elmenekülnie a bolygóról. Obi-Wanék megint ott tartanak, ahol elkezdték.
Másnap Rex elbúcsúzik a családtól, és megígéri Suu-nak, hogy nem sorozza be a férjét. Már persze elvileg kötelessége lenne, csak hát ugye egy ilyen súlyos baleset után könnyen előfordulhat egy esetleges amnézia ;)

Rookies> The Deserter> Hidden Enemy

Szerintem eddig 3 olyan rész volt, ami a klónokat kissé máshogyan mutatja be. Először is ott volt a Rookies, ahol megtudhattuk, mire képes néhány klón, hogyha csak magukra vannak utalva, és a "szülő"bolygójuk a tét.
Másodszor pedig jött a Hidden Enemy, amiben megtudhattuk, hogy időnként még maguk a klónok és letérhetnem a becsületesség útjáról, és akár a testvéreiket is képesek elárulni. Hisz ők nem droidok. Bár egy emberhez képest korlátolva vannak az akarataik - ha jól emlékszem a Klónok Támadásában volt erről szó-, de attól még képesek különbözni egymástól.
A The Deserter-ből azt tudhatjuk meg, hogy mi történik akkor, ha egy klón otthagyja az értelmetlen, kegyetlen, és csak szomorúságot hozó háborút, és elkezd a saját akarata szerint élni.
Cut Lawquane története meglehetősen hatásos, és tanulságos mese, és pont emiatt lesz ENNYIRE jó ez a rész. Természetesen itt is jelen van a háború, de akár csak a Hidden Enemy-ben, itt is érezni, hogy nem azon van a hangsúly. Persze ennek ellenére a harcok ott is jók voltak, és itt is jók. Persze akcióból még csak fele annyi sincs, mint az előző részben, de mint már mondtam, az itt csak mellékes.
A klón+jedi vs. droid harcok mellett azért itt is kapunk egy fénykardpárbajt, de ez sokkal visszafogottabb, és rövidebb is, mint a multkoriak. Viszont ez nem azért van, mert hogy nem volt elég ötletük, vagy ilyesmi, hanem - mint már mondtam- ez szándékosan lett ilyen visszafogott.
Így utólag, nem is lett volna jó, ha magának a csatának ilyen nagy szerep jut, hisz azt már láthattuk elég sok részben. Persze azért új dolgokat mindig bele tudnak vezetni a csatározásba, ahogy itt is az történt. Még az előző rész felhúzta magára a "szökjünk be az ellenség hajójába, és mentsük meg a foglyot" sablont, addig itt főleg a szabadtéri harc van jelen, és bizony a köztársasági tankok sem hiányoznak.
A történet több szálon is fut. Vannak a köztársaságiak, akik fel akarják kutatni Grievoust, vannak Grievousék, akik meg akarnak lógni, még mielőtt rájuk találnak Obi-Wanék, és van a sebesült Rex, aki Cut Lawquane-éknél tölti az éjszakát.
Így elmondva talán az utolsó lenne a legkevésbé érdekesebb, viszont ez egyáltalán nem így van. Messze az a legeredetibb, és a legérdekesebb, anélkül, hogy bármelyik szállal is bármi komoly baj volna.
Az a legjobb, hogy az epizód végére már teljesen megszokjuk/megértjük Lawquane-t, és a családját, akiért ő az utolsó lélegzetéig is kűzdene. És végül így is történik. Lawquane családjára támadó kommandós droidok (akik legfeljebb húszan vannak) teljesen más benyomást keltenek, mint ha a csatatér sűrűjében rohangásznának.
Szerintem abszolút az a jelenet az epizód csúcspontja. Hiszen itt most csak két klón van, az egyik sérült, a másik pedig egy dezertőr, aki minden erővel kűzd a családjáért.
Azért ez eléggé eredeti ötlet, nem olyan mint a múltkori részben - egyébként azt is bírom, ne értsetek félre, de teljesen más dolgok miatt jó mindkettő- ahol magában a sztoriban alig volt valami eredeti. Ráadásul itt szerintem nem lehet nem szeretni a szereplőket, még a visítozó, "légyszi légyszi"-zős kisgyerekek is kellettek ebbe a részbe. Persze, ha úgy nézzük ők aktiválták a kommandós droidokat, de mégsem őket, hanem a háborút fogjuk érte okolni. Tehát egy klón, aki a családjáért kűzd.
Hú, hát azért ilyet nem látni túl gyakran Clone Wars-ban.
Egyébként érdemes felirattal nézni, mert a családi jeleneteknél nagyon nagy szerepe van a beszélgetéseknek is. Sőt, ha azok nem lettek volna, és nem ismerjük meg ennyire a szereplőket - különösen Lawquanet- akkor ez az epizód messze nem lett volna ennyire jó.
Ja, és említettem már, hogy Geonosis, és Christophsis összevonva se lenne még csak fele olyan jó helyszín se, mint Saleucami?
Ez a bolygó amellett, hogy nagyon változatos, még szép is. Minden napszakában. Napnyugtakor, este, reggel, mindig. Nem tudom ki volt, vagy kik voltak azok, akik meg tervezték, de le a kalappal. Saleucami, mint helyszín is hatalmasat dob ezen az epizódon. Szívesen láttam még volna néhány részben, de valószínűleg ez volt az egyetlen, amelyikbe szerepelt, kár érte.
Mint már a bekezdésben is írtam, szerintem ez a rész jobb, mint a Hidden Enemy, de azért a Rookies-sal szemben egy kicsit alul marad. Azért annyira talán nem jó az alapötlet, de ha rosszabb is, akkor csak egy nagyon-nagyon kicsivel. A Hidden Enemy 92% volt, a Rookies 94%, hát akkor ez legyen 93%.

Szerintem: 93%
Szerintetek: 87%
Szinkronos videó!


Get Your Own Quiz!, More Quizzes

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr391650097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.01.06. 17:57:51

Szerintme 89% EGész jó volt, a reek pedig teljesen valóságos!

katona guy 2010.01.06. 18:11:41

a Reek tényleg jó,de hogy grivi honnan szedte,befogta az erdőbe vagy mi? Egyébként a rész nálam 92%

Xefim 2010.01.06. 18:12:03

Jó volt, de nem volt olyan ütős. Főleg hogy közvetlenül, szünet nélkül jött az előző rész után, ami nagyon tetszett. Igazából jó a sztori, jól néz ki a bolygó és persze van Grievous is, de annyira nagyon nem fogott meg. 84%

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.01.06. 18:20:18

Mindenki bejegyezve.
@Xefim: Hát igen, ha úgy nézzük hogy közvetlenül utána jött, akkor az már más dolog.
Szerintem azért majd érdemes lesz majd még felirattal megnézni, mert itt szerintem az is számít, hogy mit mondanak, és nem csak az, hogy mit csinálnak.

Wilwarin · http://www.gportal.hu/elfportal 2010.01.06. 18:33:01

Nekem kb. annyira tetszett ez a rész, mint az előző, 96%

Omy 2010.01.06. 18:35:24

nekem tetszett naon a látványvilága, meg az eszközök.
de a story nem: milyen selejtárut gyártottak már ezek a kaminoiak ( remélem jár az ilyenekért kártérítés, vagy valami garancia... ), ez már a második filben is szereplő selejtes klón. na nekem ez nem tetszett (lejáratják ezt a terméket ). 80%

pc.demo (törölt) 2010.01.06. 18:44:22

Hát egy kicsit..... debil a történet...
Bár nem annyira....
75% (ha lehet)

katona guy 2010.01.06. 18:53:16

Most először volt szőke klón

Zomb!eboy 2010.01.06. 19:24:17

Nekem tetszett, jobban mint az előző. 94%

grievous 2010.01.06. 20:23:37

100%-os foleg a vege tetszik

grievous 2010.01.06. 20:26:52

Emigy mikor lesz feliratos?

Xefim 2010.01.06. 20:31:00

@ffixer: Igen értem a mondani valóját és jónak találom a sztorit, nagyon is - jó látni hogy azért a klónok is emberek - szeretem amikor a lényeg a mondanivalóban rejlik (és utálom amikor a látvánnyal akarnak minden babért learatni közben meg nincs semmi épkézláb sztori) de valahogy nem tudom... valami hiányzott (nekem) belőle. Most így vagyok vele. De elsőre a Rookies sem tetszett, majd csak amikor pár héttel később megnéztem mégegyszer, akkor szerettem bele. :) Talán ezzel is így lesz. :)

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.01.06. 21:44:34

@Omy: Selejt az, aki a saját útján szeretne élni? És igen, a klónok is emberek, történhetnek velük olyan dolgok, amik megváltozik a hozzáállásuk, és a véleményük mondjuk a háborúról. Ha figyeltél, akkor biztos tudod, hogy Lawquane-nek az osztaga volt a mindene, ők voltak a testvérei, és amikor ők meghaltak, akkor már nem látta értelmét ennek az egész háborúnak, és inkább más utat választott. Először Rex is gyávának hitte, de amikor megtudta a történetét, már teljes mértékben megértette. Persze hát saját véleménye bárkinek lehet bárkiről/bármiről.
@Xefim: Én azt tanácsolom, hogy várd azért meg a feliratos részt, amikor felirat nélkül néztem, nekem se tetszett annyira, de amikor megértettem minden párbeszédet, és szituációt, onnantól rájöttem, hogy miért is ilyen iszonyat jó ez a rész. Szerintem sokan lesznek még így. Hiszen amikor felirat nélkül nézi az ember, akkor elsősorban inkább arra koncentrál, hogy mi történik, és bár általában érti, hogy miért, de sokszor sok apró részlet elsikkad. Pl. a Grievous Intrigue felirat nélkül sokkal élvezhetőbb, mert ott inkább a történések a fontosak, viszont itt már nem egészen így van.
Amúgy mindenkit bejegyzek!

adi_ 2010.01.07. 13:14:25

Üdv!
Én is kezdetektől követem a sorozatot epizódról epizódra és nagyon jó!
Felirat már 2 napja van de nem az igazi. Ez a kitérdekel gyerek nem valami jó véleményem szerint.
Február 13 a hazai premier onnatól kezde végre magyarul is élvezhetjük.
Nagyon jó a blog. Grat..

2010.01.07. 16:51:43

Nekem tetszett a rész. Szeretem az ilyeneket. Nem csak a harcról szól az SW. Amúgy ffixer te direkt nem válaszolsz a twitteren a kérdésemre vagy csak nem szoktad a mention részt nézni?

Captain Korbel 2010.01.07. 17:36:27

Nekem tetszett úgyhogy 95%.
Ám van benne egy nagy hiba. Méghozzá az, hogy a háború első évében járunk, de ha az utolsóban lennénk is ( ami biztos, hogy nem mert a klónok páncélja még nem változott9 akkor csak nem sokkal több mint 3 év telt volna el a geonosisi csata óta. Ez azt jelenti hogy Cut Lawquanenek nem lehet két ilyen idős gyereke.

Ariza (törölt) 2010.01.07. 18:01:46

Sztem jo rész volt. 90%. Nekem tetszett a helyszín, Lawquane kis twilek pulyái is aranyosak voltak, ugyhogy én szerintem ez egy jo rész volt. De mondjuk az kissé érdekes nekem hogy Rexet majnem egyenesen szivenlövik azt utánna nem sokkal meg má simán mozog meg túléli, nagy hero meg minden de ez azér kissé érdekes.... Elmehetne a Túlélés Törvényébe:D

wakondok 2010.01.07. 18:21:19

@Captain Korbel: Jogos a felvetésed, de szerintem Cut csak a mostohapja a két gyereknek.

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 18:28:27

régebbi részek (amik feliratosak) szinkronnal nem lesznek itt fennt?

@Ariza: Nagyjából a gerincét találták el, de a lézer "megsüti" azt amit eltalál.

katona guy 2010.01.07. 18:42:19

Biztos hogy a mostohaapjuk,mert asszem twileknek cs a twilektől lehet gyereke nem?Különböző fajoknak nem lehet gyereke.

barkó 2010.01.07. 18:56:14

@katona guy: Ezt én vitatnám! Ahol látom mindenhol ellentétes vélemények vannak a témáról! És egyébként nézd meg a gyerekeit! Tökre nem teljesen twilekek pl. lehet látni a bőrszínből, stb.!

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 19:01:28

Tényleg, ha már itt tartunk: Ahsoka twilek?

barkó 2010.01.07. 19:02:00

@SuperGalaxys: Milyen reek? Azt én úgy tom, hogy egy alakváltó faj?! Legalábbis ezt olvastam!
Nem találom, hogy hol volt a Grievous hörgéséval való téma ezért ide írom: azt olvastam, hogy: ,,Tüdejét a kompbalesetben mely után regenerálták, átfúrta egy szilánk amit tévedésből nem vettek ki az orvosdroidok! Ennek a műveletnek a során ültették agyába azt a csipet mi szerint azt hisz, hogy vérengző, kegyetlen gyilkos. Természetére nézve gyáva és önző! Az egyik legsikeresebb karakter..."

barkó 2010.01.07. 19:02:48

@pc.demo: Dehogy is! Ő egy togruta! Egyébként Shaak Ti is togruta (asszaem én és a rajongói könyvem).

barkó 2010.01.07. 19:03:30

@pc.demo: Ha twilek lenne eléggé elcseszték volna :XD

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 19:08:06

És griveous mi volt mielőtt nagy részt gép lett?

Cad Bane 2010.01.07. 19:13:27

Ez a rész nekem jobban tetszett mint az előző,ehez nagyban hozzá járult a helyszín ami nekem most már a kedvencem és a történet.94%

GrievousTábornok 2010.01.07. 19:18:13

@pc.demo: Erre a kérdésedre én tudok válaszolni.
Qymaen jai Sheelal néven születet és egy Kaleesh-i volt a Kalee bolygorol. Egy harcos aki a népét védte csak szövetkezet a szeparatistákkal beált közélyük zsoldosnak de ök sujosan megsebesitették és átalakították igy let a ma ismert és szeretett tábornokuk...
Más egyéb? XD

katona guy 2010.01.07. 19:26:55

A Reek az a bika amelyk geonosison volt.

Omy 2010.01.07. 19:27:02

@ffixer: nem azt mondom, h egy klónnak nem lehetnek érzései, de ha neki van önálló akarata, akkor az a kaminói gyártó hibája.
igaz, ez még elfogadható.
(de én pl a hidden enemyn teljesen kiakadtam)
@barkó: elsőre én is a gyerekeinek hittem őket, de Korbelnek teljesen igaza van. szerintem ez egy baki, amit a készítők sem gondoltak át.

adi_ 2010.01.07. 19:37:39

@Captain Korbel:
Ez a gyerek probléma érdekes, mert a klónok Jango Fett megfelelői aki kb 30 körül vagy felett volt és minden klón az ő életkorának megfelő külsőleg, de valójában kb 5-10 év között vannak. Mivel módosították a génállományukat, illetve gyorsabban fejlődnek, mint egy átlagos ember 10év alatt elérik a 30éves kort. Ebből talán tovább speukálva a gyerekeik is lehetnek a megváltozott gén miatt gyorsabban növő.
Biztos, hogy az őgyereki mert a kissrácnak bőrszíne volt illetve rövidebb nyúlványa.
@pc.demo:
Kaleesh nagyúr volt a Lair of Grievous-ban még a hús-vér grievous emlékéről állított szobrokat is láthatod.
Én párhuzamot vonnék közte és Vader között mivel Sidious első kísérlete volt- amiről természetesen tényeket még nem kaptunk, de nagyon nyilvánvaló- számomra haldoklót életben tartani a sötét oldal ereje illetve a cyborg testrészek alkalmazásával.

Omy 2010.01.07. 19:43:31

@adi_: szerintem ez baki volt, amúgy se lehetnének idősebbek 4( gyorsítva már) évesnél.

barkó 2010.01.07. 19:44:16

@GrievousTábornok: Elküldenéd a történetedet mert nem akjarok semmi se letölteni!

adi_ 2010.01.07. 20:05:41

@Omy:
Világos!! Most olvastam utánna a Geonosis-i csata után 3évvel van a Revenge of the Sith kezdete azaz palpatine kiszabadítása.
Tehát anakin 21 évesen lesz vader.

adi_ 2010.01.07. 20:06:31

@Omy:
Világos!! Most olvastam utánna a Geonosis-i csata után 3évvel van a Revenge of the Sith kezdete azaz palpatine kiszabadítása.
Tehát anakin 21 évesen lesz vader.

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.01.07. 20:23:02

Na bejegyeztem mindenkit, itt is meg a 9. résznél is. Érdekes, mindkettőnél 91% az átlagotok :)

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 20:29:33

@GrievousTábornok:

Van még sok kérdés, csak a legtöbbnek nincs értelme.
pl.: ha réges régen egy messzi messzi galaxisban játszódik a star wars, akkor hogyan kerülnek oda emberek?...
griveos-ról (amikor teljesen élőlénynek számított) található valahol leírás?
griveous szülőbolygója feltűnik valahol?
2X2 néha 5?
túlélhette néhány jedi a 66-os paranycsot?(az egészet)
Cody hogy volt képes rálövetni obiwanra a 3. részben? Olyan jó barátoknak tűntek.
A birodalom felemelkedésekor minek csináltak más csatahajókat? Nem volt jó a régi köztársasági? Hogyan szereztek olyan gyorsan újakat?

Cad Bane 2010.01.07. 20:45:58

barkó:Hát ez egy nehéz kérdés:)Am meg azért a kedvencem Cad Bane kedvencem mert amugy mindig is a fejvadászok voltak a kedvenceim,meg a szóval az egész karaktere anyira cool hogy az elmondhatatlan.

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 20:46:16

a 66-os parancs után miért váltják le a köztársasági hajókat? és honnan szereztek olyan gyorsan újakat?

Ha a történet szerint réges régen egy messzi messzi galaxisban, akkor hogyan kerülnek oda emberek?

Griveous-t miért nem ölik meg úgy- hogy erővel hozzávágják valamihez?

Csak a nagyobb hatás kedvéért béna a célzása mindennek a clonewars-ban?

pc.demo (törölt) 2010.01.07. 20:46:51

bocs, nem jelent meg amt írtam, és újrakezdtem

Cad Bane 2010.01.07. 20:53:47

J:.....azért a kedvencem Cad Bane mert......

Omy 2010.01.07. 21:29:26

@pc.demo: a legkönnyebb a codys, minden klónt feltétlen engedelmességgel gyártottak a köztársaságnak, így ha a vezetője asszondja öld meg a legjobb barátodat megteszi.
asszem még egy ideig a birodalomban használtak acclamatorokat, aztán áttértek a csillagrombolókra.
( a force unleashed amúgy mikor kezdődik?)

GrievousTábornok 2010.01.07. 22:02:16

Szerintem nemsokkal a történet után. Kb 2 ével.
Amugy szerintem Rex nem maradt a birodalomnál. Mert amiket olvastam , elég sok Clon megtagadta a 66-os parancsot, és szembeszált a birodalommal.
Amugy a hajok meg az uralkodo hobortja.Már az itteni történetben is mutatkoznak jellei az átalakulásnak. Pl a mostani részben a 3szárnyu szállitó. Meg nemsokára bejönnek azok a vadászok amiket akkor láthatunk a filmben amikor Vadert viszik Colusantra. Azok váltják le az Y-szárnyu bombázokat. Igy kerülhetnek majd a lázadokhoz.

Amugy meg egy elözö kérdésre válaszolva sok kommentel ezelött... Ha kell a történet amit irtam akkor ird le az email cimed.
És igen elég sok Jedi tul éli a 66-os parancsot.
Meg szerintem a hus vér élölényeket nehezebb az erő segitségével mozgatni. Csak tip...
Kérdés? :P

adi_ 2010.01.07. 22:35:16

@GrievousTábornok:
Szerintem is maradtak erőérzékeny ifjak a galaxisban, de jediből és sithből is 2-2 maradt. Anakin beváltotta a jóslatot és egyensúlyt hozott az erőbe. lehet ironikus de igaz.
Most szigorúan maradva a saga-nál és nem megfűszerezve azt a Force Unleasheddel meg a regényekkel.

Rex szerintem megmurdel elvégre 100 rész körülire lett tervezve a sorozat majd meglátjuk mi jön ki belőle mennyit adnak le.

Kövi rész január 22-én.

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.01.08. 06:38:27

@pc.demo: Ezek a kérdések jók ;) és megpróbálok rájuk válaszolni is:

Azért váltják le a hajókat, mert a hülye Palpatine elavultnak tartotta őket, de néhányat továbbra is használtak, persze felújítva. Ha azokra a hajókra gondolsz amik a III. rész végén állnak, azok ugyanezek a Venator-osztályú csillagrombolók, csak szürkére festve. Amúgy az "olyan gyorsan" kicsit túlzás, mivel a III és a IV között 19 év telt el! :)

Hát, ez egy olyan kérdés, amire sok rajongó keresi a választ. Egyik rajongócsapat azt mondja rá, hogy a SW galaxisából kerültek az emberek a Földre, mások azt, hogy fordítva, mármint innen vitték el őket a SW galaxisba.

Hát ezt nem tom xD biztosan azért mert a páncélja miatt meg se kottyanna neki =D

Biztos.... A klónokat elég jól kiképezték a célzásra, tehát nekik jobban kéne lőni, viszont a harci droidok, mivel vagy droidvezérlőből vezérlik őket, vagy pedig az akkumulátorukból táplálkoznak, elég kevés energiájuk marad a célzásra, de a fegyverük erős.
Remélem választ adtam a kérdéseidre : ) Huh, de elkanyarodtunk a Desertertől!

pc.demo (törölt) 2010.01.08. 13:55:29

Észrevettétek, hogy az első évad 15. részében azok a kék (hát miknek nevezzem őket) emberek (jobb nem jutott eszembe) nagyon hasonlítanak az Avatar Na'vi-jaira?

pc.demo (törölt) 2010.01.08. 13:57:08

Tényleg elég bénán céloznak.
Például a Camino melletti állomás védelménél: jöttek a droidok és alig találták el egymást (nem a droidok. klón vs. droid)

barkó 2010.01.08. 14:08:21

@pc.demo: Állítólag vannak jedik akik túlélik a 66-ost pl.: Obi-Wan, Yoda, Anakin, Plo Koon (Lucas bevallotta, hogy amikor lelövik az égről nem robban fel a gépe és túléli)

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.01.08. 14:52:16

@pc.demo: Pontosan! Ráadásul az anyabolygójuk neve is Pandora!

katona guy 2010.01.08. 15:03:04

A droidok lehet azért céloznak bénán,mert a droidvezérlőbe,kis joistikal írányítják őket XD

barkó 2010.01.08. 15:23:07

@katona guy: Vagy azért mert nem tudnak célozni! Esetleg azért - ha nem - vettétek észre, hogy a gonoszokat a CW-ben mindig bénának festik le!

barkó 2010.01.08. 15:27:03

@Cad Bane: Nekem is ő a kedvencem! Ja meg Fekvő Sonka de ő a S.W.I.N.E.-ból! Mondjuk az avatar-omon nem ő van! Egyébként valami Hájfej a neve!

Omy 2010.01.08. 17:16:23

@SuperGalaxys: de az ő pandorájuk havas nem??

SuperGalaxys · http://clonestories.blog.hu/ 2010.01.08. 17:19:10

@Omy: NEm, ami a 15. részben szerepelt, az az Orto Plutonia volt, a Pandora annak a rendszernek egy másik bolygója.

pc.demo (törölt) 2010.01.08. 17:26:42

Nem Pantora?

Plo Koon -ról mit lehet tudni azután?

barkó 2010.01.08. 18:05:59

@pc.demo: Mi után?! Hogy nem halt meg? Semmit az ég világon! Ja de... annyit, hogy ,,élete hátralevő részében visszavonultan élt egy elhagyatott szinte üres bolygón!"

barkó 2010.01.08. 18:11:57

@GrievousTábornok: Küld el a történetedet?! Hányszor kérjem még?!

Captain Korbel 2010.01.08. 18:15:23

mikor lesz ujabb történet az oldalon

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.01.08. 18:20:34

@pc.demo: De, az Pantora, és nem Pandora. Pandora az az Avatar-ban van, bár igaz, hogy a Pantoraiaknak, meg a Pandorai bennszülötteknek is ugyanolyan a bőrszíne. . Amúgy ha kérhetem, akkor ide főleg csak olyan kérdéseket/megállapításokat tegyünk fel, amik a témába vágnak. Már pedig ez sokkal inkább az első évad tizenötödik részéhez passzol, a Tresspass-hez. Ha pedig vegyes kérdéseink/megállapításaink vannak, amelyek egyszerre több részhez is kapocsolódnak, azoknak az OFF-ban a helyük. Ezt én nem veszem véresen komolyan, de azért ne OFFoljunk egy teljes bejegyzést, ha kérhetem :)

pc.demo (törölt) 2010.01.08. 19:14:05

Lehet, hogy most hülyét fogok csinálni magamból, de Offolás alatt mit értsek?

@ffixer: Ehhez a részhez kapcsolódóan nem tudok hülye kérdéseket feltenni...

pc.demo (törölt) 2010.01.08. 19:16:10

Rájöttem az offra
kellett vagy 2 mp
mostantól oda írok.... ha nem témába vágó.
Vagy ha nem felejtem el

Gubb 2010.01.10. 21:37:38

Legyen mondjuk 98%. Számos hibát látok az epizódban, ami levinné a jegyet, de az alapötlete szerintem annyira jó, hogy az meg fölturbózza. Van egy hiányosság, amin viszont mégsem tudom túltenni magam: a kommandódroidok támadása. Ez nekem nem tűnik logikusnak (vagy pedig elsiklottam valami fontos infó mellett?). Miért rohamoznának meg professzionálisan programozott kommandódroidok egy közönséges eopie-farmot? Nyilván mert különben nem lenne izgalmas, de ennek így akkor sincs sok értelme :-).

Gubb 2010.01.10. 21:40:06

Uh ... írtam az előbb ehhez egy kommentet, de úgy tűnik, elveszett.

Gubb 2010.01.10. 21:41:17

Uh, mégsem. Bocsi.

LordTitan (törölt) 2010.01.14. 00:51:09

Sziasztok! Engem az egész Clone Wars részben az zavar, hogy a klónokat olyan bénának mutatja be, hogy azt nem lehet elhinni... Mindegyik részben rengeteg klónt vetnek be és de érdekes, hogy a 99% oda vész... Hát ne hogy már a fenébe is... milyen munka volt ez a klón gyárosok részéről? Ennyi selejtet csinálni... Jó a Republic Commandoban volt utalás, hogy a bénákat küldik a frontra de akkor is az első klónokat 10évig képezték... utána történet szerint gyorsított kiképzésben vettek részt meg Palpatine lökte az infokat Dookuéknak de akkor is... Az egész Clone Wars égeti a klón harcosokat... sokkal többet várnék el tőlük legalább gyorsabban mozognának mint pls Cody meg Rex... nem pedig a nagymamás stílus azok a kukacos szárnyas zombik gyorsabbak voltak mint ők...

grievous 2010.01.18. 21:53:10

Ez a video nem megy vegig csak a feleig

General Zavala 2010.01.20. 01:53:45

Más a hangulata, mint az előző résznek, mégis legalább olyan jó. Nagyon bejött az alapkoncepció és az is ahogy békésen, farmerekként élnek a lenyűgöző Saleucamin. Nem tartom Cut-ot gyávának, érthető, amit tett, de Rex érvelésével is egyet értek, hiszen a klónokat azért "gyártották", hogy a Köztársaságot szolgálják, nem arra, hogy saját akaratuk szerint éljenek. Elgondolkodtató, hogy minek van a klónokon páncél, ha egy mezei sugárnyalábtól nem védi meg a testüket. Zaj kiszűrése, ütközések tompítása...oké, de egy csatában alap dolog, hogy lézerek záporoznak százával. Ha a gyerekek tényleg Cut gyerekei, akkor furcsa, hogy már ekkorára megnőttek. Talán öröklődött a növekedés gyorsítás? A kommandós droidok támadása remek volt, ahogy Cut hősiesen védelmezte a családját.
A Saleucami nagyon bejön. Az egyik kedvenc bolygóm lett, 1 rész alapján. A színes látvány- és élővilág a különböző napszakokban tényleg szép lett. Azt nem figyeltem, hogy Grievous hogy és mikor fogta be azt fasza kis reek-paripát...

A 95%-ot simán megkapja, ha még számoljátok! ;)

Aszlam 2010.01.20. 14:56:45

87% szerintem tök jó.

Dwahi 2010.01.20. 18:06:52

itt is rossz a videó :(

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.01.20. 18:24:12

Az oldal üzemeltetője most nem ér rá ezzel foglalkozni, majd később igyekszem elérni, hogy helyrehozza a videós gondokat. Meg nekem is lassan majd ideje lesz kicsit foglalkozni az oldallal...

Hirnyo 2010.02.26. 21:22:30

Nekem nem annyira tetszett. 72%

rex501 2010.04.25. 15:26:28

90% jó részre sikerült megcsinálni
süti beállítások módosítása