Harmadik alkalommal kerül "mindjárt jön" bejegyzés a blogomra. Ilyenkor mindig megosztom veletek, a következő rész magyar previewjét, ami valljuk be, most nagyon jó! Ráadásul így többet is lehet sejteni a sztoriból. Akkor nézzük csak meg, hogy mit tudunk, mi várható:
- Lesz benne C-3PO, Obi-Wan, Anakin, és speeder bike-os klónok, akiknek hóruhájuk van.
- Kiderül, hogy a bolygó, amit eddig lakatlannak hittek, mégsem az. Jetiszerű lényekkel fognak összefutni.
- Kékbőrű emberkék(?) is lesznek benne, az egyikük szerint semlegesíteni kell a benszülötteket.
- Az ottani köztársasági bázison kiírtották az ott lévő klónokat.
- Míg a klónoknak speeder bike-jaik, addig a jetiszerű lényeknek négylábú állatkáik lesznek.
- Obi-Wan-ék (a jedimester elmondása szerint) békés szándékkal jöttek ide.
- Anakinnak, és (volt) mesterének hóbundája lesz (Anakinnak kék, a [volt] mesterének fehér).
- ffixer már nagyon várja :D
Mindjárt jön
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tetezui · http://www.starwarstheclonewars.weboldala.net/forum 2009.05.17. 18:04:27
Már több mint 40 tagunk van!