Ehhez hasonló stílusú CW-s játék (azok közül, amiket eddig bemutattam) csak a Gunship Over Florrum volt, ami a legjobb esetben is csak 5 percre kötötte le az embert. Ám ezúttal most egy annál sokkal jobb darabbal van dolgunk. Valahogy olyan volt ez a játék, mint a Path of the Jedi. A CW rajongók könnyen megszerethetik, elvégre élmény vele játszani. Ám itt egyáltalán nem arról van szó, hogy változatos lenne (igaz, néha az űrben, a hajók között, néha egy bolygó közelében, néha meg akár egy bolygó légkörében is harcolhatunk), egyszerűen csak jó vele játszani. Ez talán annak köszönhető, hogy az ellenfelek (főként droid harcászok) többféle mozgástechnikát alkalmaznak ellenünk. Azaz nem mindig úgy van, hogy egyenesen repül felénk, várva, hogy szétlőjük. Nem, itt össze-vissza cikáznak, miközben igyekeznek szétlőni, vagy épp beléd menni, hogy a karambolnak köszönhetően felrobbanj. Ilyenkor lemegy egy életed, amiből 3 van egy pályán (ezeket amúgy a képernyő tetején látható 3 jedi szimbúlum jelzni). Persze azért nem kell ám félni, ha felszedsz egy sárga színű Bonus Item-et, akkor kapsz egy +életet. Ha pirosat szedsz fel, akkor a pajzsod töltődik max-ra (bal alsó sarok). A pajzsnak az a célja, hogy kibírj néhány ellenséges lövést. Szóval ha csak egy találat ér, akkor attól még nem fog felrobbani a Twilight hajód. Emellett fontos még megemlíteni a kék Bonus Itemet is, amivel a fegyveredet tudod fejleszteni (1-es az alap, 2es-re, majd 3as-ra tudod őket fejleszteni). Aztán ott van az ágyú csíkja (jobb alsó sarok), ami mutatja, hogy mikor töltődik max-ra az ágyúd. Ha feltöltődik, akkor egy kis ideig folyamatosan csapódik ki a lézersugár a Twilight-ból (lásd a képen), ami hatalmas előnyt nyújthat. Amúgy a folyamatosan kicsapódó lézersugár mérete függ a fegyvered szintjétől is (a 3as-on nagyon durva :) ). Amiről még nem beszéltünk az képernyő felső részének közepét elfoglaló Distance csík. Ez mutatja, hogy hogyan haladunk a pályán. Értelemszerűen, ha a nyíl a végéhez ér, akkor vége van a pályának, és léphetünk is a közepére. Többet nem tudok mondani erről a remek kis játékról, inkább próbáljátok ki!
CW játékbemutató #6: Fierce Twilight
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.