Amikor én megtudtam, hogy Bane ebben a részben visszatér, először nem tudtam milyen sztorira számítsak. Azt viszont leszögezhetem, hogyha valaki azt mondaná, hogy a cselekmény egy bankett desszertjének az elkészítése köré szerveződik... hát lehetséges, hogy hangosan kiröhögném. Mindenesetre igaza lett, a cselekmény alapját tényleg ez szolgálja, és ami még meglepheti az embert, az az, hogy ennek a résznek a főszereplői tulajdonképpen a droidok! R2-D2, C-3PO, Todo, az IG...
Persze, itt van Bane is, de az ő szerepe csak a vallatós részeknél, illetve az epizód végi Tatuinos jelenetnél számottevő, közel sincs itt akkora szerepe, mint bármelyik korábbi Bane-es epizódban.
Nekem egyébként meggyőződésem, hogy a készítők szándékosan egy droid-centrikus részt akartak csinálni, ahol tényleg övék a főszerep. Ezt igazolja például az "R2 a droid-karbantartóban" jelenet is, aminek bár a sztorihoz nincs sok köze, nagyon jópofa, és hangulatos.
Talán a készítők is tudták, hogy önmagában ez a sztori elég gyengusz, és talán pont ezt próbálták ellensúlyozni azzal, hogy minden helyszínt, minden jelenetet igyekeztek a lehető leghangulatosabbra megcsinálni.
Hiába van az, hogy a résznek tényleg nincs egy épkézláb normális sztorija, ez a hangulat - aminek a lelkét a droidok főszereplése adja- teljesen elviszi a hátán a rész hiányosságait. Ettől még persze nem lesz az epizód tökéletes, de a szórakoztató mércét simán megüti.
A már említett Tatuin-os jelenet is nagyon jó lett, az ember azután már alig várja, hogy megnézhesse - az időrenben- a Hostage Crisis után következő Hunt for Ziro-t.
Az Evil Plans pedig egy könnyed, vicces, nem tökéletes de bőven szórakoztató részként marad meg az én emlékezetemben, ti hogy vagytok vele?
Szerintem: 70%
Szerintetek: 72%