Tudjátok van ennek az epizódnak egy olyan tulajdonsága, ami kiemeli az "eddig megszokottak" közül, mégpedig az, hogy nem fél groteszk lenni. Nem fél a huttok világát úgy bemutatni, hogy egy-egy alkalommal maga a néző is meghökkent, vagy épp undorodó arcot vágjon. Aki esetleg még nem látta a részt, annak elárulom, hogy nem szimplán arról van szó, hogy "fúúj a huttok csúnyák, olyanok mint egy kövér meztelencsiga...", sokkal inkább a Ziro-hoz köthető szálak azok, amiken egyszer-egyszer igen csak meg fogunk hökkenni, miközben az epizódot nézzük. Az már önmagában elég bizarr, hogy egy hutt-nak egy pa'lowick (ál)szeretője van, és akkor Ziro anyjáról - legyen szó akár a megjelenéséről, akár a karakteréről- még nem is beszéltünk. Az pedig már csak a pont azon a bizonyos i-n, hogy Ziro az elhunyt apuci bepólyázott teste mellé temeti a féltve őrzött, titkos holo-jegyzékét. A fordulat - amikor a pa'lowick nő lelövi Ziro-t- is kellően váratlan volt, bevallom egyáltalán nem számítottam rá. Szerencsére ez a furcsa és egyed groteszkség teljesen rányomja a bélyegét az epizód hangulatára, így a Hunt for Ziro-t nyugodtan elkönyvelhetjük egy "megdöbbentően furcsa hangulatú" résznek. Ez persze lesz akinek bejön - nekem ezesetben bejött-, lesz akinek nem, de abban mindenki egyetérthet, hogy nincs még egy ilyen bizarr CW epizód.
A helyszínek kidolgozása ezúttal is tökéletes, a Nal Hutta-nak, és a Teth-nek is megvan a maga hangulata - utóbbi remek helyszín volt a végső összecsapásra, amiről később még írok-, mindkettő nagyszerű volt.
Negatívumnak talán leginkább a cselekmény erőltettségét tudnám felhozni, persze ezt nem a sztori egészére, hanem csak egyes részleteire értve. Azt megértem, hogy Quinlan Vos - akinek a személyisége/jelenléte nem volt annyira számottevő, mint azt az epizód az elején sejtette- remek nyomkereső, de egy kicsit furcsának tartom, hogy mindkét üldöző fél egyből Ziro mamijánál kötött ki, és azt is, hogy mindenki ugyanarra a helyre szállt le a Teth-en.
A szereplőkről is kissé vegyes a kép, Ziro és az anyja, a huttok, és az összes fura lény - kiemelve a pa'lowick énekesnőt- a maguk bizarr módján zseniálisak voltak, Quinlan Vos viszont szerintem igen erősen csalódás, már csak azért is - mert mint azt már írtam- az epizód elején úgy tűnt, hogy sokkal inkább rá fognak koncentrálni a jelleme bemutatására, de mintha a rész folyamán egyszerűen elhanyagolták volna, emlékezetes pillanata pedig csak egy van, és az is az epizód eleji "bemutatakozása".
Bane és Todo 360...ők mindketten nagyon jók voltak, hozták a legjobb formájukat, viszont - akár csak a múltkori résznél- itt sem kaptak kiemelkedő szerepet.
Akciódúsnak koránt sem nevezném ezt a részt - bár igaz, az unalmas szintet egyszer sem közelíti meg-, összesen két harcjelenet található benne. Az egyik az, amikor a kígyószerű teremtmény rátámad Obi-Wanra a Nal Hutta-n. A fenevad kivégzése látványos, csak egy baj van az egésszel - semmi értelme. A kígyó egyszer csak úgy a semmiből előugrik, majd Obi-Wan hirtelen kicsinálja. Ennyi. Nincs az eseménynek sem előzménye, sem következménye, mintha a készítők azért rakták volna bele, mert hogy "kell még a végső párbajon kívül valami harcjelenet". Persze mondom, ez nem feltétlenül negatívum, de azért összehangolhatták volna egy kicsit jobban a cselekménnyel, az értelem ilyenkor sem árt ;)
És akkor elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a groteszk hangulat mellett az epizód másik kiemelkedő pozitívuma. A NAGY PÁRBAJHOZ.
Bár a jedik harcmozdulatai is látványosak, a csúcs még is az, ahogy Bane összedolgozik a droidjával, és harc közben felhasználja az összes kütyüjét, és ravaszságát. Van itt minden: lángszóró, lábbilincs, sugárpisztoly, repülő bakancs... de még Vos mester lézerkardját is elcsórja egy rövid időre. Az meg már csak hab a tortán, hogy a Teth - mint helyszín- adottságait teljesen kihasználták, így a párbaj résztvevői sziklacsúcsokról sziklacsúcsokra ugrálnak, ami hadd ne részletezzem mennyire jó, és mennyire látványos...
Őszinténszólva ha Vos mester személyiségét jobban kidolgozzák, és evvel együtt nagyobb szerephez juttatják őt, ha kicsit átgondolják a cselekményt, és értelmesen beletűzdelnek még plusz 1-2 akciót (mert szerintem a történetből kifolyólag simán lehetett volna akciódúsabb az epizód), akkor simán 90% felett is kaphatott volna a rész, így viszont 80-85% körüli értéket fog kapni. Ha másért nem is, az egyedien groteszk hangulatáért és a párbajáért egyszer minimum kötelező megnézni!
Szerintem: 84%
Szerintetek: 86%