Megvallom volt bennem egy kis előítélet a Pursuit of peace iránt, már akkor amikor az sw.com-on az első screenshot-okra ránéztem. Mondtam magamban, hogy "na, megint egy Coruscant-on játszódó politizálós, Padmét főszerepbe helyező rész, nincs ezekből már egy kicsit túl sok?", aztán végül is az epizód végignézése után már határozottan azt mondtam, hogy érdemes volt ezt a részt megcsinálni, és bizony végignézni is, annak ellenére, hogy aki korábban már látta a Senate Murders-t, pontosan tudhatja mi lesz ennek a politikai csatározásnak a vége, de akkor is! A sztori - akár csak a múltkori rész esetében- kiemelkedő, a cselekmény tele van váratlan fordulatokkal, mint mondjuk Bonteri szenátornő halála, vagy a Farr és az Organa szenátor elleni merényletek... A helyszínek hangulatára megint nagyon odafigyeltek, nincs az mint mondjuk az Assasin első felében, hogy felbukkan egy csomó coruscanti helyszín de valahogy mindegyik teljesen olyan életidegen, itt minden nagyon jó volt, kiemelném Christo szenátor otthonát, vagy a kantint, ahol a fejvadászokat megbízta Dooku.
Akcióból ezúttal sem volt túl sok - bár lényegesen több, mint a múltkori részben-, de ami volt, az mind-mind a legjobb fajtából származott. Természetesen az üldözős jelenet volt a legjobb, már maga az ötlet - hogy az egyik fejvadász szigonnyal kapaszkodva lóg Padmé hajóján-, is zseniális, na de a kivitelezés, az meg pláne... Az Organa elleni merénylet, és az azt követő rendőri beavatkozás is adott okot egy látványos tűzharcra, az se volt rossz.
Padmé beszédjelenete pedig nagyon hangulatos volt, ebben mondjuk oroszlánrészt vállalt a zene is, ami nagyon a hangulat alá dolgozott. Persze maga a beszéd is jó volt, mert tényleg rendesen bemutatta, hogy mit is érzékelhet az itteni átlagember a háborúból. Szereplőkből nincsen nagyon új, igaz szinte mindenki megfordul akit a múltkori részben, a Senate Murders-ben láthattunk, etéren tényleg senki ne számítson túl nagy újdonságra. Sok szempontból nevezhetnénk persze visszafogottnak az epizódot, hisz kevés a helyszín, akcióból sincs azért olyan nagy áradat - bár a sztori ezesetben nem is bírt volna el többet szerintem-, illetve azt is meg kell említeni, hogy a cselekméynbe sem lehetetlen belekötni, már legalább is egy ponton: Szerintem kicsit furcsa, hogy megmagyarázatlanul hagyták azt a szálat, hogy pontosan milyen büntetést szabtak ki a droidok Padmé-ra. Hiszen letartóztatták, nem csak gyorshajtásért hanem lopott járműért is. Az egy dolog, hogy nem börtönözték be, de nem derül ki, hogy pénzbírságot, vagy valami egyéb büntetést kapott-e. Persze az is lehet, hogy egyáltalán nem kapott amit furcsállanák, na mindegy, tudom enek nincs jelentősége, de elég furcsa, hogy még csak nem is utaltak erre, teljesen megmagyarázatlanul hagyták ezt a szálat, így kicsit "lukas" ez a rész, de ettől függetlenül is egy nagyon izgalmas, jó történettel megáldott epizód ez.
Persze szereplőkben, és helyszínben aligha, de minden másban felveheti a versenyt a múltkori résszel, így ha nincs is annyira jó, azért tényleg érdemes megnézni, előítéleteiteket pedig tegyétek félre!
Szerintem: 80%
Szerintetek: 80%