2. évad 15. rész: Senate Murders

ffixer

Tudom, az elmúlt napokban nem voltam túl aktív itt az oldalon, bocsánat érte. A Senate Murders kapcsán volt egy kis érdekesség, még pedig az, hogy a briteknél előbb jelent meg, mint az amcsiknál. Én megmondtam: akkor fogom kirakni majd, amikor az amcsiknál is megjelent. Nem (csak) lustaságból döntöttem így, hanem azért is, mert így könnyebb képeket találni hozzá, és meg lehet már nézni az sw.com-os adatlapot is. Remélem érthető, és nincs olyan nagy harag emiatt :)
De akkor vágjunk is bele.

Kevesebb klónt, több békét!

Egyre több a csata, egyre több a veszteség, így egyértelmű, hogy egyre több klónra van szükség. Emiatt néhány szenátor (élükön a kaminói Halle Burtoni-val) a klóngyártás felgyorsítását javasolja.
Padmé Amidala, és társai viszont köztudottan háborúellenesek, és érthető módon nem szeretnék, hogy a hadi kiadások, és klóngyártás mégjobban megnövekedne. Éppen ezért javaslatot nyújtanak be, Burtoni-ék ellen.
Ahhoz, hogy Padmé-jék nyerjenek, szavazatok kellenek. Egyelőre még kevesen érvelnek Padmé-jék mellett. 
Viszont Padmé most fog majd mondani egy beszédet, amivel azt remélik, hogy sok szavazatot tudnak majd szerezni.
Ebben a beszédben Padmé kifejti a nézeteit, miszerint a klóngyártás felgyórsítása csak még több pusztítást hozna, és hogy a klóngyártás már így is csődbe juttatta a köztársaságot.
A beszéd többnyire sikert is arat, a jelenlévő szenátorok nagy része tapsal fogadja a beszédet, és csak egy kis részük ellenez.
Mikor padmé elhagyja a termet, Deechi szenátor áll előtte. Ő szerinte hazafiatlan volt a beszéd, ő Halle Burtoni egyik szövetségese, aki osztja a kaminoi szenátor nézeteit.
Padmé, és szövetségesei (Onaconda Farr, Lolo, Organa, és Mon Mothma) koccintanak a sikerre. Nem sokkal ezután Padmé bácsikája, a ródiai Onaconda Farr összeesik. Padmé-jék megpróbálnak segítséget szerezni, de már késő; Onaconda Farr meghal.
Később egy coruscanti leszállóplatformon a koporsóját felszállítják egy hajóra, miután tartanak neki egy gyászbeszédet. 
Nem sokkal később egy szenátusi őr szól Padmé-jéknak, hogy a Palpatine kancellár hivatja őket.
Palpatine irodájában megismerkednek Divo hadnaggyal, aki a gyilkos után nyomoz.
A hadnagy már kiderítette, hogy Farr szenátort megmérgezték, csak még azt nem tudja, hogy ki lehetett az. Padmé-jék sem tudnak olyanról, aki képes lett volna megölni Farr szenátort, mivel hogy őt még a politikai ellenfelei is tisztelték.
Miután Padmé-jék elhagyják a kancellár irodáját, Organa szenátor azt javasolja, hogy folytassák tovább a munkálatokat, mert most, hogy Farr szenátor meghalt, még nehezebb dolguk lesz.
Padmé ezt ellenzi. Úgy gondolja, hogy amíg Onaconda titokzatós halála körül vannak a szemek, addig nem igazán tudnák folytatni a munkálatokat.
Bár Divo hadnagy megkérte őket, hogy ne ássák bele magukat az ő munkájába, Padmé mégis arra hivatkozik, hogy ők jobban ismerték Farr szenátort, így nekik könnyebb dolguk lenne. A társai beleegyeznek.
Organa szenátor, és Padmé először Burtoni-ékhoz mennek, hiszen ők voltak Farr szenátor legnagyobb politikai ellenfelei.
Burtoni, és Deechi több okot is felsorakoztatnak, hogy miért nem ölték meg a szenátort. Deechi viszont elmondja, hogy igen is küldött már kémeket Farr szenátor után. Az egyik kéme azt jelentette neki, hogy Farr szenátornak még volt egy találkája, a halála előtti nap éjjelén, a dokkoknál.
Mivel Padmé-jéknak nincs bizonyítékuk arról, hogy Deechi, vagy Burtoni lett volna a gyilkos, ezért elmennek a dokkokhoz, hogy folytassák a nyomozást.
A dokkoknál találkoznak egy köpenyes alakkal, akit elkezdenek üldözni, de az végül meglóg. A hajsza után odajön a rendőrség is, és velük együtt megjelenik Divo hadnagy is. A hadnagy teljesen kifakad, hogy a tiltás ellenére mégis beleásták magukat a munkájába.
A beszélgetés alatt Padménak eszébe jut, hogy lehet, hogy Deechi szenátor meg akarta őket öletni azzal a bizonyos köpenyes alakkal, és azért küldte őket a dokkokhoz, és ennek az egésznek a gyilkossághoz semmi köze sem volt.
Padmé, és Organa szenátor vissza mennek a szenátusba, hogy felkeresség Deechi szenátort, azonban csak a hulláját találják meg. Valaki leszúrta őt.
Ezt követően Divo hadnagy úgy gondolja, hogy a gyilkos magát a szenátusi vezetőséget célozta meg, így őrizet alá vonja a jelen lévő szenátorokat.
Padmé egyik szövetségese, a ródiai Lolo ezt felháborítónak találja, mert ha itt együtt vannak, akkor akár a gyilkos együtt is végezhet velük. Emiatt sértődötten elhagyja a szobát.
Divo megkérdezi, hogy Deechi szenátoron kívül tudta-e még valaki, hogy ő, és Organa szenátor a dokkokhoz mennek.
Padmé elmondja, hogy a szobában még ott volt Burtoni szenátor is.
Ezekután el is indulnak, hogy felkeressék a kaminoi-t.
Elmennek a szobájába, de Burtoni nincs ott.
Viszont Lolo is berohan a szobába. Azt mondja, hogy Burtoni szenátor ráugrott, és meg akarta őt ölni.
Lolo azt mondja, hogy Burtoni a keleti szárny folyosójában van.
A kaminoi azonban azt mondja, hogy ez nem így történt. Ő arra emlékszik, hogy épp ment az irodája felé, és azután pedig (rejtélyes módon) itt ébredt fel.
A hadnagy elmeséli, hogy Lolo mit gondol erről. Divo elmeséli, hogy végeztek egy vizsgálatot a méreggel kapcsolatban, amit Farr szenátor holttestében találtak.
Azt a fajta mérget kaminoi tudósok (ez megmagyarázná, hogy Burtoni miként tudott hozzájutni) fejlesztették ki, és csak ródiaikra hat. Ráadásul a halál időpontjakor Burtoni épp Padmé-jék irodájának a közelében tartózkodott.
Minden bizonyíték ellene szól, Burtoni egyszerűen nem tud érvelni az ellen, hogy ő lenne a gyilkos.
Divo már utasítja is az őröket, hogy kapják el Burtoni-t, amikor Padmé hirtelen közbeszól.
Azt mondja, hogy nem pontos a vizsgálat, hiszen ha a méreg minden ródiaira hat, akkor Lolo-nak is meg kellett volna tőle halnia. Pedig Padmé-nak úgy rémlik, hogy Lolo is ivott. Aztán később eszébe jutott, hogy Lolo igazából nem is ivott.
Ám ekkor már Lolo Padmé-ra szegezi a fegyverét, és túszul ejti.
Lolo elmondja, hogy azért ölte meg Farr szenátort, mert egyszer már elárulta őket azzal, hogy a szeparatisták mellé állt. Ezt azonban már megbánta. Ezt a tévedését később aztán mindenki elnézte neki, de Lolo nem. Ő úgy gondolta, hogy erősebb kezű vezetőre van szüksége Rodia-nak, és ezért végzett vele.
Deechi-t pedig azért ölte meg, mert megtudta, hogy kémet küldött a dokkokhoz aznap éjjel, amikor ő Farr szenátorral találkozott, ahol megpróbált ráijeszteni. Ám Farr szenátor a találka után se hagyott fel a munkájával, ezért akarta végül megölni őt Lolo.
Padmé végül leüti Lolo szenátort, még mielőtt az bárkinek is tudna ártani a fegyverével. 
Később a szenátusban meghirdetik, hogy a klóncsapatok gyártása elleni mozgalom elbukott, ezért elfogadják a javaslatot, miszerint a klóncsapatok gyártását fel kell gyorsítani.
Valószínűleg azért nem kedvezett Padméjéknak a közvélemény, mert egy áruló volt köztük.

Jó sztori, amúgy semmi extra...

Összefüggő, érdekes, és ügyesen kitalált történetet faragtak a Senate Murders-nek, ez nem vitás. Mint azt már lehetett sejteni, az egész olyan, mint egy krimi. Azaz a végén derül ki minden. Ahogy a Hidden Enemy-ben, úgy itt is nagyon jól összeolvasztották a krimit, és a Star Wars-t. Csak itt lényegesen kevesebb az akció, de hát sebaj, hiszen itt egy teljesen új oldalról közelítették meg a Clone Wars-t.
Jó, persze, már több olyan rész is volt (pl: Senate Spy), ami inkább a politikára volt kihegyezve, mint a háborúra, de itt valahogy teljes mértékben a szenátoroké a főszerep. Egyébként ha az új szereplőknél tartunk, akkor ezen a téren teljesen átlagos ez a rész. Az új szereplők nem túlzottan érdekesek, de nem is túlzottan rosszak...azaz, az egyikük még is. Mert, hogy Divo hadnagy egyszerűen olyan IDEGESÍTŐ, hogy az eszem megáll már... De most komolyan, az még hagyján, hogy antennák állnak ki a fejéből, de egyszerűen rossz nézni, ahogy Palpatine irodájában ugrál, és a lehető leghülyébb hangsúllyal mondja a legnagyobb baromságokat, és sajnos ő az epizód egyik főszereplője. Ami pedig a helyszíneket illeti, nos semmi extra. Pedig azért Coruscant-ból sokat ki lehet hozni, ezt a múltkori rész óta már nagyon is jól tudjuk.
Persze a dokkos rész azért egész jó lett, de nyomában sincs mondjuk a múltkori "alvilági hajszának".
Egy szóval lehet igazán kifejezni,
hogy így össz-vissz milyen is ez a rész: ÁTLAGOS.

Szerintem: 76%
Szerintetek: 74%

Szinkronos Videó!

A bejegyzés trackback címe:

https://clonewars.blog.hu/api/trackback/id/tr441854492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpsith 2010.03.20. 17:13:46

A résszel nincs semmi baj, csak nagyon nem az én stílusom ez a ,,nyomozgatás". 59%

General Zavala 2010.03.20. 17:23:22

Nem éreztem kiszámíthatónak a gyilkos kilétét, az lett volna az egyértelmű, hogy Burtoni vagy Deechi a gyilkos. Jó húzás volt a végső fordulat. Mon Mothma felbukkanásának örülök, jó karakter. A Szenátusi beszéd és a gyászszertartás is remek lett. Palpatine jól leplezi valódi szándékát. Ebből is látszik, hogy Windu EP3-as mondata mennyire fején találja a szöget: "A markában tartja a bírákat és a Szenátust..." Azt viszont fáj látni, hogy senkinek nem gyanús az öreg ármánykodása. Talán Satine, aki a legtisztábban lát. Jó látni, hogy nem csak harctéren zajlik a háború, hanem a "háttérben" a politikusok köreiben is.

75%

DJnorbi2 · http://img192.imageshack.us/img192/2599/arctrooperimg.jpg 2010.03.20. 17:55:41

Én szeretem a nyomózós sorozatokat (a CSI-t is mindig nézem).
Én már az elején selytettem hogy lolo a gyilkos.
Szentem jó rész volt,a rendőr engem is idegesített.
80%

grievous 2010.03.20. 18:27:57

A rendor engem is lattatok milyen feje van(hosszukas)nagyon bena....

mpsith 2010.03.20. 20:28:27

@DJnorbi2: @grievous: Igen, a zsernyák elég fura alak volt.

Hirnyo 2010.03.20. 20:43:25

A Hidden Enemy-ra 82%-ot adtam. Akkor erre 81%-o adok a kevesebb akció miatt. Engem Divo nem idegesít szerintem ó karakter.

grievous 2010.03.20. 21:42:20

60%,valaki adna a megavideonal linket hogy letoltsem a 16 reszt...

grievous 2010.03.21. 09:41:28

A cat and mouse jo lett volna ha megint nem a koztarsasag gyozott volna,mar elegem van hogy mindig ok nyernek..

mpsith 2010.03.21. 09:53:45

@grievous: Ja. Föl kéne szólni Lucasáknak hogy gonoszok is nézik a műsort.

Omy 2010.03.21. 10:06:22

50% a politika jó,de a nyomozás rémszar... vagy inkább nem SW-s.

grievous 2010.03.21. 11:10:41

De sajnaltam Trench admiralist...

mpsith 2010.03.21. 11:13:01

Aha. Jó karakter volt.

Nabopolasszar 2010.03.21. 11:20:07

@grievous: itt nem is nyerhetett a CIS mert ez a Hidden Enemy(és a mozifilm) előzménye volt

grievous 2010.03.21. 11:35:10

Ezt elfogadom,,de akkor sem kellet volna meghalnia Trench admiralisnak,nekem nagyon szimpatikus volt ha nem halt volna meg o lett volna az egyik kedvenc szereplom.

Nabopolasszar 2010.03.21. 12:29:45

Szerintem is túlélhette volna .Bezzeg Zirot visszahoztak és nem tettek vele semmit ajó szereplőket meg nyírbálják.

Wilwarin · http://www.gportal.hu/elfportal 2010.03.21. 13:59:25

Látom Divo-tól nem csak én mászok a falra XD Amúgy szerintem nem volt rossz rész, én szeretem ezt a krimi feelinget. 81%

mpsith 2010.03.21. 14:02:41

@Nabopolasszar: Épp ez az! A jedik közül meg alig hal meg 1-2. Ashoka is meghalhatna már.

Ágki 2010.03.21. 14:54:06

@mpsith: Ahsoka és nem Ashoka!

General Zavala 2010.03.21. 16:31:22

Azért visszavehetnétek kicsit a tempóból! Felnézek mit sem tudva a SENATE MURDERS bejegyzéshez, erre a rákövetkező rész gigaspoilereibe ütközöm a kommentekben...
Jó lenne, ha legalább egy "spoiler" jelzést kiraknátok vagy hasonlót. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki felirat hiányában még nem nézte meg a CAT AND MOUSE c. részt.

Ariza (törölt) 2010.03.21. 17:06:11

Hát az utóbbi 3 részben sztem kissé leépült a CW. Nem volt oan szar ez a nyomozgatás, meg CSI-t én is szeretem de ez itt CW. Egy kis akció nem ártott volna. A nyomozó nagyon idegesítő volt, de legyünk pozitívak lehetne rosszabb is 79%ot megér. A következő 2 résztől naon sokat várok ugyhogy hajra CW, és ffixer cat and mouse is csak akkor lesz az oldalon ha már az amcsik lenyomták??

mpsith 2010.03.21. 17:28:02

Én már a 17. et, a Bounty hunterst várom, na meg a 20.-at, amiben azt hallottam hogy benne lesz Bossk. A két rész közti három epizódról viszont fogalmam sincs.

Nabopolasszar 2010.03.21. 19:42:39

@Darth Sky: Ez van akkor amikor a blog szerkesztője le van maradva egy résszel. Már senki sem koncentrál arra ami a bejegyzésben van hanem (szinte) mindenki az aktuális résszel van elfoglalva

grievous 2010.03.22. 18:17:03

Azert remelem benne lesz Trench admiralis a aprilisi karakterszavazasban.

Gree parancsnok 2010.03.22. 19:29:39

szerintem nem valami megnyerő alak.de hősies halált hal

mpsith 2010.03.22. 21:19:29

@Gree parancsnok: Mér mi a baj vele? Mellesleg, igen becsülettel halt meg.

Dwahi 2010.03.22. 21:25:00

@Darth Sky: ez nem egy rossz ötlet, erre van az OFF! nevű fórum, ehhez a részhez az ezzel a résszel kapcsolatos dolgokat írjuk lécci
én először elolvastam a leírást, amig leszedi a torrent, szoval tudtam a storyt előre, és közbe tök sok helyen lehet látni Lolo hogy elvan magában, tördeli a kezeit meg ilyenek
ez a rész is jól mutatja, hogy kis szereplők is tudnak nagy változásokat okozni (ez már volt egyszer asszem, nem tudom kicsoda) és az akciómentesség sem árt néha, legyen 85 %

Xefim 2010.03.23. 15:58:43

Nem volt rossz, bár Padmenek már igazán kreálhatnának néhány új ruhát... Ezeket lényegében már mind láttuk az első évadban is...
Egyébként 78%.

Omy 2010.03.24. 18:10:33

@Xefim: válság van, nincs pénz új ruhákraXD

ffixer · http://www.clonewars.blog.hu 2010.03.24. 19:43:16

Bocsi mindenkitől, hogy mostanában nem vagyok aktív az oldalon, csak a sok tanulás után nincs sok kedvem foglalkozni az oldallal... De azért most bejegyzek mindenkit.

Zomb!eboy 2010.03.28. 20:09:18

Engem is jegyezhetsz be, így kb 1 héttel az értékelés után, a szereplők jók(kivéve Divo-t, de ha az idegesítő barom volt a karaktere, akkor tökéletes munka), de azért kicsit unalmas rész. 65%

Commander Bly 2010.05.01. 22:56:23

Háát most megnéztem és vegyes érzelmek vannak bennem...De azért nem volt rossz 78%

Gubb 2010.06.28. 15:40:01

@General Zavala: " "A markában tartja a bírákat és a Szenátust..." Azt viszont fáj látni, hogy senkinek nem gyanús az öreg ármánykodása. Talán Satine, aki a legtisztábban lát. "

Dehogynem látja. A Sithek bosszújának kivágott jeleneteit nézd meg, ha megvan extrás DVD-n. Hamarosan megkezdődik a Kétezrek Társasága megformálódása, épp a jelen részben feltűnt Mon Mothma szenátor (a későbbi felkelővezér) kezdeményezésére. Nos, az egyik kivágott jelenet szerint pár szenátor, élükön Mothmával, igen-igen gyanúsnak vagy legalábbis aggasztónak találja, hogy Palpatine nemhogy megtartja a már rég lejárt rendkívüli jogait, hanem újakat is szerez, ráadásul a katonai irányítás hatékonysága érdekében a szenátus helyett egyre inkább a tábornokaira és a kinevezett szektorkormányzókra támaszkodik. Ezért titokban egy társaságot kezdenek szervezni, amely - hangsúlyozottan politikai és békés eszközökkel - rákényszerítené Palpatine-t a rendes kerékvágásba való visszaállása. Amikor a Birodalom kikiáltása után Palpatine árulónak nyilvánítja az időközben kétezer szenátorra duzzadt társaságot, és sokukat kivégez, másokat menekülésre kényszerít, az a békés ellenállás végét és egyben a fegyveres felkelés kezdetét is jelenti.

Gubb 2010.06.28. 15:43:38

Ja, igen. Az említett jelenet szerint Mothmáék - ekkor még csak öten-hatan vannak, legalábbis jelen - meghívják Padmét és feltárják neki a terveiket. Arra már nem emlékszem, Padmé mit válaszol erre, viszont ez a kivágott jelenet további magyarázatot nyújt arra, hogy Padmé miért kérdezi Anakint a Musztafarra utazása előtt arról, hogy biztos benne, a jó oldalon állnak-e. Mothma nyilván bogarat ültetett a fülébe. Kár, hogy a jelenetet - pusztán időhiány, nem pedig koncepcionális gond miatt - kivágták, mert nagyon sokat hozzátesz a Sithek bosszúja nyomasztó légköréhez.

Gubb 2010.06.28. 20:27:52

87% körül. Az alapötlet nagyon jó, a megvalósítás azonban nem sikerült olyan meggyőzőre. Az Ambush c. résznek 85%-ot adtam, és annál azért jobb, de nem sokkal. Egyetértek az "átlagos" minősítéssel: meg lehet nézni egyszer, de

Egyébként szerintem Divo hadnagy szándékosan idegesítő és amúgy nem rossz karakter ("az én dolgom a nyomozás, a szenátornőé a ... a szenátolás", hehehe, ... :- ), az egyik kedvencem az epizódból. A bunkó vagy bunkót játszó, de amúgy tehetségesen nyomozó rendőr szerintem tisztelgés valami irodalmi figura előtt, de nem tudok rájönni, ki lehet, talán nem is ismerem. Lehet, hogy egyszerűen csak egy krimiparódia akar lenni. Mindenesetre sikerült, szellemes.

Engem például akár Padmé is sokkal jobban idegesített ebben a részben, az "alakítása" sokat lerontott a százalékból. Valahogy nem sikerült meggyőzőre formálni a viselkedését, szvsz.

A másik alak, aki nem tetszik, az Halle Burtoni. Már a neve sem stimmel, a keletiesen rövid kaminoi nevekkel szemben (láma suu, taun we) a kaminói szenátornőt mintha egy kiöregedett és vérbő olasz díváról mintázták volna, nevét és személyiségét egyaránt: a kaminoiakat én hűvösen udvariasnak, de jóindulatúnak ismertem, ez a nő meg szenátor volta ellenére egy öreg trampli, mintha Lwaxana Troi lépett volna ki a Star Trek TNG-ből. Szóval nem illik be kaminoinak.

Gubb 2010.06.28. 20:30:53

@Gubb: Nem fejeztem be egy mondatot. Szóval meg lehet nézni egyszer, talán kétszer is, de nem ez lesz a kedvenc részem.

kav12 2010.07.10. 14:34:00

én itt először azt hittem, hogy Satine-t is meg fogják ölni xĐ hogy folytatódik kicsit az előző szál, bár meg voltam győződve, hogy nem, mivel az csak egy trilógia volt :P tehát 3 részes :Đ

Rex Százados 2010.07.15. 19:45:51

nekem ez 89%!

Divo-nak csak a hangja tetszett és kicsit elkülönült a többi résztől, de azért jó

barkó 2010.08.08. 20:35:41

Hát azt hiszem, hogy két szuper szereplôt láttam, illetve kedvenceim tárháza kettô személlyel gyarapodott: Divo hadnagy és Dichi szenátor, függetlenül attól, hogy az utóbbi meghalt. Viszont Bail és Padme szerintem lerontotta az egész részt. Padme azzal a hülye nyomozásával... De az a baj, hogy a kedvenceim nagy része meghal: Wat Tambor, Vizsla, Grievous Tábornok, Tal Merrick és Dichi szenátorok, Divo hadnagy, Plo Koon és Ki-Adi Mundi és Ashoka Tano Jedik, Hondo Ohnaka, Shahan Alama és fôleg: CAD BANE! De a rész: 96%
süti beállítások módosítása